Hirdetés
The Witcher: Killing Monsters – Geralt és Vesemir közös kalandja ráébreszt minket egy fontos tanulságra
A The Witcher: Killing Monsters megtanít minket arra, hogy sokszor az ember a legnagyobb szörnyeteg
Dósa Norbert 2023. 11. 07. 00:00
Hirdetés
A Killing Monsters képregényt eredetileg a The Witcher 3: Wild Hunthoz adták ki – az előrendelők számára bizonyos régiókban és a Blood and Wine dlc-hez egyaránt. Így valószínű, hogy a rajongók számára nem is ismeretlen ez a cím: több mint 10 éve egy azonos című, igencsak epikus kedvcsináló videó érkezett a nagyszabású videojátéhoz. Az évtizedes előzetes és a képregény nem csak a címében kapcsolódik egymáshoz: utóbbi a kedvcsináló után veszi fel a fonalat, ahol Geralt szintúgy a nilfgaardi katonákkal kerül összetűzésbe.
Ez a képregény jóval rövidebb, a House of Glassnél és a Fox Childrennél, amiről a legutóbb írtam, de ez semmit sem vesz el a kvalitásaiból. Geralt és Vesemir munka és Yennefer után kutatnak, amikor a nilfgaardi katonák által megszállt Vorune kisvárosába érnek. A két vajákot meg is bízzák egy pokolfajzat elintézésével 40 florenért. Geralt azonban ráeszmél, hogy a legnagyobb szörnyeteg nem a pokolfajzat, hanem a nilfgaardi katonák, akik szadista módon büntetik és gyilkolják a kisváros népét.
Vesemir igen bölcsen és körültekintően próbál ignoráns maradni és folyamatosan erre sarkallja Geraltot is: utóbbi azonban egy csúnya eset után úgy dönt, hogy kezébe veszi az ügyet és trükkel megoldja, hogy a nilfgaardi katonák úgy vesszenek oda, hogy közben nem mocskolja be a saját kezét és nem bonyolódik nálánál jóval nagyobb konfliktusokba. Megismerhetjük Drugant, aki a legtöbb Witcher antagonistához hasonlóan igazi senkiházi, illetve Temeria egyik legnagyobb és leghősiesebb katonáját, Balttot, a Feketét.
A képregény első lapjain terítékre kerül a vajákokkal kapcsolatos előítélet, néhányan ferde szemmel néznek a párosra, nem úgy Yennefer, aki meg is molesztálja Geraltot, habár csak álom formájában. A rajzoló, Joe Querio, továbbra sem ért a női anatómiához vagy direkt módon kérték meg őt a túlzó megjelenítésre, Yennefer ugyanis brutálisan és inkonzisztensen van megáldva néhány testrészén, ami kontrasztban áll minden eddigi megjelenésével és leírással. A rajzolással ezenkívül nemigen volt problémám, talán még szebb is egy kicsivel a Fox Childrennél és House of Glassnél, Vesemir papírformája a mozgóképeshez hasonlóan erőt és karizmát sugároz.
Az író továbbra is Paul Tobin és ez önmagában biztosíték a kitűnő munkára. A párbeszédek frappánsak, a karakterek egyediek és a történet ismét beszippant, ahogyan az a többi, általa jegyzett képregénynél is megtörtént. A House of Glass tanulsága, hogy ne bízzunk meg vakon senkiben, a Fox Childrené pedig, hogy sokszor még a szemünknek sem hihetünk. A Killing Monstersből is levonható a konzekvencia, a szörnyetegek sokszor nem a külső jegyeikben elfajzott, de lelkileg eltorzult lények: az emberek.
Összegzés
Vorune borongós kisvárosa egy érdekfeszítő és dilemmákat felvető történet helyszínéül szolgált. Ezúttal egy vaják helyett rögtön kettőt kaptunk, s a kevés oldalszám ellenére is egy viszonylag értékes fejezettel gazdagodott a Witcher univerzum. Bár egyáltalán nem tartalmazott semmilyen fordulatot, a történet során találkozhattunk megindító képsorokkal, pl. Balttal kapcsolatosan, aki visszautasította a felkínált pénzt és inkább ételt kért Geralttól. Ez is tökéletesen reprezentálja a háború borzalmait, ahogyan azt mindig is tette Sapkowski agyszüleménye. Ez az utolsó olyan képregény, melyPaul Tobin és Joe Querio együttműködésének gyümölcséből született és a közös munkájuk a csetlés-botlások ellenére is kimagasló atmoszférával rendelkezett. Értették és érezték Geralt karakterét és a Vaják egyedi hangulatát, ezt pedig látszólag a legjobb tudásuk szerint adták vissza.
Értékelés: 9/10
Hirdetés
Dark Horse ComicsFantasyKilling MonstersKépregényThe WitcherVajákVesemir
Képek forrása: Dark Horse Comics
Még nem érkezett hozzászólás.
Hirdetés
