The Witcher: House of Glass - Witcher rajongóknak kötelező!

Az ötrészes képregénysorozat hibátlanul hozza a Vaják érzést, a vele járó Geralttal, lényekkel, karakterekkel és drámával egyetemben

---

Az utóbbi időkben csak nagyritkán futottam olyan tartalomba, amiről szinte lehetetlen spoilermentesen beszélni. Ezúttal azonban nyakig kell kössem a gatyám, mert a House of Glass feladta rendesen a leckét, nagyon nehéz nem lelőni a poénokat, de mégsem tehetem, mert akkor sokat elvennék az élményből.

Az már egyszer biztos, hogy sztori szempontjából egyáltalán nem marad alul a könyvekkel, a játékokkal, a sorozattal vagy a sorozattal szemben. A történet középpontjában Geralt áll, aki foglalkozásából adódóan az esetek többségében maga keresi a bajt és nem a baj kutatja szerény, sárgaszemű személyét. Azonban blaviken mészárosa ezúttal akaratán kívül is nyakig merül egy családi drámában, miközben olyan nagyon jól megírt karakterekkel hozza össze a sors, mint Jakob Ornstine és felesége Marta, illetve egy a fajtájához méltóan igencsak szemrevaló szukkubusz, Vara.

A sztori fő helyszínéül a címben is szereplő üvegház szerepel, mely csapdába ejti és őrületbe kergeti látogatóit. Megannyi, jól ismert szörnnyel találkozhatunk ismét, köztük fojtólidércekkel, lesivel, ghoulokkal és lápi banyával egyaránt.

Geralt dinamikája az összes karakterrel kiváló, ahogyan azt már más, kapcsolódó művekben is megszokhattuk, bár a vaják ezúttal hidegebbnek, objektívabbnak hatott, mint bármikor korábban. A 120 oldalnyi történet folyamán az ember mindvégig érzi, hogy valami nincs rendjén és vár a fordulatra, ami végül egy frappáns, kissé kiszámítható csattanó formájában meg is érkezik. Be kell ismernem, hogy azért mégis úgy ért engem a felismerés, mintha Mike Tyson megkínált volna egy jobbhoroggal, minden elismerésem az íróé, Paul Tobiné, majdhogynem úgy félrevezetett, ahogyan azt Agatha Christie szokta tenni a műveivel.

Valószínűleg teljesen egyedül vagyok ezzel az összes eddigi olvasó közül, de nekem konkrétan tetszett a nem túl szép, már-már elnagyolt grafika. A minimalista rajzolás bőven elég volt az atmoszféra megteremtéséhez s az olvasás során mindvégig a The Witcherből ismert zenéket képzeltem az adott szituáció alá (és természetesen Geralt reszelősen ikonikus orgánumát). Az egyetlen negatívum, amit kiemelhetek, az ahhoz kapcsolódik, amit fent is említettem: főszereplőnk túlságosan is frigidnek hatott és a képregényfüzér az égvilágon semmivel sem árnyalta karakterét. Ennek valószínűleg megvan a nyomós oka, hiszen Geralt medálja a legelső oldalaktól kezdve az utolsókig hümmögött és ez nagyjából meg is alapozza azt, hogy miért nem osztott meg túl sokat a múltjáról és a fejében járó gondolatokból.

Összegzés

Úgy ültem le olvasni a House of Glass-t, hogy az égvilágon semmit sem vártam el tőle, mégis mindvégig szórakoztatott, legalábbis feszülten tartott. Tökéletesen hozta a The Witcher-féle érzést, a maga libabőrös, hátborzongató mivoltával. Sok olyan ember lesz, aki érthető módon nem dob hátast a grafikától vagy az igen lapos harcjelenetektől, azonban a sztori bőven kárpótol az összes hiányosságért, amit fellelünk ebben a képregénysodorban. Minden olyan embernek ajánlom, aki csak egy kicsit is szereti a dark fantasy-t vagy a The Witcher világát.

Értékelés: 10/10

Dark Horse ComicsGeraltHouse of GlassKépregényPaul TobinThe WitcherVaják

Képek forrása: Dark Horse Comics

Még nem érkezett hozzászólás.