The Witcher: Fox Children – Mindent a szemnek, semmit a kéznek!

Geralt ismét nyakig a slamasztikában a Fox Children c. igencsak érdekfeszítő képregénysorozatban

---

Úgy tűnik nemigen tudnak mellélőni a The Witcherrel foglalatoskodó alkotók, kivéve persze, ha eltekintünk a Netflixes sorozattól, ami a második évad óta hattyúdalát éli, képtelen visszaadni Andrzej Sapkowski közkedvelt világát. De nem úgy a Fox Children, ami a Viharidők egyik fejezetén alapszik és a múltkor kivesézett House of Glasshez hasonlóan tökéletesen megragadta úgy Geralt, mint a vaják esszenciáját.

Geraltnak a Fox Children során útitársa is akad, a törpök fajába tartozó Addarion Bach. A képregénysorozatban bemutatott karakterek közül Addario volt messzemenőleg a legszimpatikusabb, tájszólással megspékelt humorával és felemás hozzáállásával sokat színesített az amúgy igencsak borús világon. A történet középpontjában a Prophet legénysége áll és az azzal kontrasztban álló rókalények, másnéven vulpessek vagy aguarák.

Geralt legutóbb egy őrjítő üvegházban találta magát, most egy folyókon és lápokon átívelő illúzióban. Bár a vaják óvatos az illúziókkal kapcsolatosan, limitált értelmi képességekkel rendelkező útitársai sokszor bedőlnek a különböző trükköknek és ostobaságuk miatt esetenként még a fogukat is ott hagyják. Ez utóbbiért nehéz a hajó legénységét hibáztatni, kevesen maradnak erősek hasonló szituációban és maga Geralt is sokkal emberibb volt, mint a House of Glassben. Ez a The Witcher univerzumának egyik legnagyobb iróniája, a mutációk révén Geraltról feltételezhetnénk, hogy minden szituációban érzelemmentes és objektív marad, holott ő messzemenően a leghumánusabb személy az egész történetben.

A képen egy Vulpess látható

Jóllehet a sztori hosszához képest igencsak sok szereplőt vonultat fel, Addarion kívül csak Javil Fysh az, aki pöppet árnyalásra került, a többiek leginkább kollektíven reagáltak a különböző atrocitásokra. A Róka Anya – ahogyan én szabadon elneveztem a meg nem nevezett karaktert – igencsak ötletesen lett megírva, a vulpess faj képességeivel egyetemben. A nyelvezet kissé nehézkes volt, rengeteg volt az archaikus vagy ritkán használt szó, többször is fel kellett csapnom a Cambridge online szótárát. Bár legutóbb dicsértem a grafikát, ezúttal inkább visszaszívnám azt, sokszor olyan szinten elnagyoltra sikeredett, hogy még a víz ábrázolása sem sikerült a rajzolónak.

A történet vége érdekes módon happy end lett, pedig a The Witchertől megszokhattuk, hogy a legkegyesebb esetekben is keserédes a lezárás. A Fox Childrenben nem találkozunk túl sok lénnyel és Geralt még a kardjait is elveszíti, a képregénysorozat mégis hozzáad a nagy egészhez, az ötletes vulpessek bevezetésével és a protagonista jellemének árnyalásával, akinek személyiségét tényleg a döntései határozzák meg – ahogyan azt Dumbledore is mondta egy teljesen más univerzumban.

Összegzés

Végsősoron nagyon elégedett vagyok, a képregénysorozat tökéletesen megteremtette a The Witcher atmoszférát, a történet behúzott és bent is tartott a végéig. Geralt múltjáról majdnem semmit, de a személyéről annál többet tudunk meg, Addario pedig sokszor eszembe juttatta Zoltant, egy másik, számomra igazán kedves törpöt, ennél nagyobb dicséretet talán mondanom sem kell. A grafika már helyenként frusztrált, főleg a víz és a nők megjelenítésénél és a karakterek a megnevezetteken kívül leginkább felejthetőnek bizonyultak. Bár itt elmarad a csattanó, a Fox Children egy méltó folytatása a House of Glassnek és egy érdekes fejezete a The Witcher világának.

Értékelés: 9/10

Dark Horse ComicsFox ChildrenGeraltKépregényPaul TobinThe WitcherVajákVulpess

Képek forrása: Dark Horse Comics

Még nem érkezett hozzászólás.