Furiosa: történet a Mad Maxből - Kritika!

Nagyvászonra született, karfába markoló őrületes tempó. Ilyen lett a Furiosa

---

2024. Az év, ami minden bizonnyal gyengébb lesz mint a tavalyi volt. Az év, amikor az új Deadpool mozin kívül egyetlen kasszasiker várományos alkotás sincs láthatáron, és az év, amikor eldöntődni látszik a mozik sorsa a negatív irányba.

Tudjátok, a Covid óta elég komoly beszédtéma, hogy mi lesz a mozikkal, hiszen a pandémia gyakorlatilag mindenkinek megmutatta, hogy milyen kényelmes az otthoni mozizás, a streaming által, mikor is kevesebb, mint egy mozijegy áráért az egész család hozzáfér több tízezer filmhez, és sorozathoz. Persze, akkor is tudtuk, hogy a mozi varázsát semmi sem tudja visszaadni, főleg az esemény filmek körüli óriási hype-ot, de tudtuk, hogy át fog alakulni a piac. Először az olyan nagy studiók mint a Warner és a Disney beszéltek arról, hogy a jövő egyértelműen a streamingben van, és milliárd dollárok folytak ki azért, hogy az online felületeikre készítsenek, bárki számára akár a kanapéról, akár utazás közben elérhető tartalmakat. És itt a baj. Ugyanis a studiók nem művészetként tekintenek a filmezésre, mint olyanra, hanem, mint tartalom. Aztán persze felsült az HBO és a Disney is, és érdekes módon néhány hónap elteltével, már arról beszéltek, hogy a mozinak élnie kell, és nem helyettesíthető az otthoni mozizással. A jegyárak viszont nőnek. A büfé árai szintúgy, és az emberek is elkényelmesedtek.

Nézzünk egy példát: Sanyit érdekli a Godzilla Kong ellen 2, ez az Új birodalom film. Csak a mozik vetítik, de Sanyi biztosra megy, elolvassa az IGN kritikáját, meghallgatja az OW Zoli videóját, és Sanyi nem akar saját véleményt formálni, de azért még érdekli a film. Két választása van:

Sanyi elkezd fejben matekozni. Nincs olyan messze a mozi, így a benzin az egy ezres. Parkolójegyet lehúzzák a mozipénztárnál, így azt nem kell fizetni. Majdnem 3 ezer forintért vesz egy jegyet, majd a büfében is egy nagy menüt, meg egy csokit is. Ez így 4 ezer forint. Sanyi úgy van vele, na sebaj, megnézi a filmet amit akart, de egy csapat ügyefogyott ül mellette, folyamatos a pofázás és a telefon nyomkodás. Sanyi 8 ezer forintot elköltött, látott egy sz*r filmet, és ezer százalékig biztos, hogy a Deadpoolig nem megy moziba, hacsak a barátai nem hívják, de azok meg nincsenek.

Vagy Sanyi leugrik a háza oldalában található közértbe, 2 ezer forintért vesz magának chipset, csokit, üdítőt, leül a Skyshowtime elé, ami amúgyis van neki mert folyton nézi rajta a Dextert, meg a Kaliforgiát, és megnézi az Oppenheimert. Sanyi 6 ezret és egy csomó időt spórolt magának, és egy nagyon jó filmet is nézett meg.  Sanyi legközelebb se fog így moziba menni, sőt, áthívná a barátait is filmezni, de azok meg nincsenek.

Kissé szélsőséges a példa, aláírom, viszont a lényeget értitek. Ahhoz, hogy az átlag ember moziba menjen, kellenek olyan filmek is, amikért nem akarunk Sanyi második opciójának az ábrái lenni. Van, aki azt mondja, jól mennek a mozik?

2019-ben 9 olyan mozifilm is megjelent, amelyek globálisan elérték az 1 milliárd dollárt. Ezek közül persze mind folytatás vagy remake, de ezzel szemben 2021-ben kassza sikerre csak a Pókember: Nincs hazaút volt képes. A covid óta pedig 2022 volt a legeredményesebb ezen a téren, hiszen 3 mozi is átlépte az álomhatárt, a Jurassic World 3, a Top Gun folytatása, és a Víz útja. Tavaly pedig majdnem az összes folytatás és feldolgozás óriásit zakózott, és csak a Barbie és a Super Mario lett milliárdos. Tehát covid előtt egy év alatt 9 milliárdos bemutató, utána 3 naptári év alatt 6. Ez finoman szólva is erős visszaesés.

Mert az emberek már csak akkor mennek moziba, ha valami nagyon, de nagyon érdekli őket. És lássuk be, tele vannak a mozik extrém trágya filmekkel. Nem vagyunk túl optimisták, Hollywood nem mintha nagyon dolgozna saját halála ellen, és egyszerűen nem tudunk bizakodóak lenni a mozizás jövő…oh, nézd ott egy Mad Max.

Mindenek előtt letisztáznánk, nem gondoljuk úgy, hogy a Furiosa bármilyen szinten is megmentőjeként szolgálna a moziiparnak, viszont ez az a film, az idei legnagyobb, legpazarabb, legerőteljesebb eseménye a moziknak, ami nagyvászonra született, és ott is tud igazán kiteljesedni. Az új Mad Max semmilyen módon nem vethet véget a moziipar hanyatlásának, viszont ezt a filmet látva látva jutottunk el a jelenlegi helyzet ellenére, hogy nincs olyan opció, hogy a mozik kipusztulnak, KELL valaminek történnie a közeli években, hogy a nézők visszatérjenek a székekbe, mert amíg készülnek ilyen filmek, addig a moziknak élniük KELL.

A történet középpontjában nem meglepő módon a kis Furiosa áll, akit egy nyugodalmasnak tűnő napon elrabolnak otthonából, ami  egy rengeteg áldozattal és fájdalommal járó útra küldi a vakmerő és bátor kislányt, aki egyre több szenvedéssel és haraggal a háta mögött felcseperedik, viszont sose tévesztette szeme elől a célját: a bosszút.

George Miller 40 éves pályafutása alatt nem gyári munkának tekintette a filmezést, ezidő alatt ugyanis a Furiosa a 11. filmje. Voltak hullámvölgyei az úriembernek, karrierje mélypontja egyértelműen a Háromezer év vágyakozás volt, amiben George Miller arról szeretett volna nekünk mesélni hogy milyen szép dolog…hát izé, mesélni…ezt pedig valami elképesztően steril környezetben, 2 remek, de együtt annál rosszabbul működő színésszel. De most már biztos, hogy az csak egy botlás volt, mer a Furiosa ZSENIÁLIS.

Beültünk a filmre, lekapcsoltak a lámpák, arcunkba durrant a 18-as karika, és elkezdődött a film. Ami tartott 2 és fél órán keresztül, és pislogni se mertünk nehogy lemaradjunk valamiről. A 80 éves rendező úr olyan tempóban vágott neki Furiosa történetének, hogy bár nem 4DX-ben volt a vetítést, de a karfába kellett markoljak. És ez lenne az első és nagyon fontos pozitív pont: A RENDEZÉS

Miller bácsi nem úgy mutatja meg nekünk a világát, hogy nyájasan meginvitál, piros szőnyeget leterít elénk, és körbe vezet benne, végére tartogatva a legérdekesebb látnivalókat, hanem hátulról berúg minket, hogy aztán olyan események szemtanúi legyünk, hogy egy percig se tudjuk összeszedni magunkat a sokkból. A Mad Max: A harag útjával már megmutatta milyen az, ha egy végig brutális tempót diktáló kegyetlen és őrült akciófilmet rendez, és ez most sincs másképp. Amikor a film akár csak egy nagyon kevés időre leül, karakterekkel foglalkozni vagy a világának sokszínűségével, akkor sem tud a néző nyugodtan ücsörögni a székében, mert már az ötödik percben úgy tombol a nagyérdeműben a tesztoszteron , hogy nincs az a vizelési inger ami miatt ott tudnánk hagyni a filmet. George Miller óriási, és ha egy kicsit még saját egóját is akarta simogatna ezzel a filmmel, az sem baj, mert teljes mértékben jogos az isten komplexusa. Már ha ilyesmiről lenne szó, és azért van egy sanda gyanúnk, hogy kicsit igen.

Másik oldalról a SZÍNÉSZEK.

Oké, azt sejtettük, hogy Anya Taylor Joy most se fogja magát meghazudtolni, de hogy ilyen szinten hozzá fogják tudni kapcsolni ezt a karaktert, azzal, akit a Harag útjában láthattunk…az több mint szimpla tehetség. Mindenki részéről, a forgatókönyv, a rendezés, a sminkesek, a setting, és a színésznő, óriási bravúr.

Aki viszont ezen a téren sokkal nagyobb meglepetéssel szolgál, az Chris Hemsworth.

Az előzeteseket látva sejthettük hogy az egész csak egy nagy ripacskodás lesz felőle, de nem. Vagyis, részben igen, de nem nyomja túl a kretént, kifejezetten hiteles. Eddig alig tudtam filmjeiben elvonatkoztatni Thortól, sőt, igazából legtöbb esetben nem is, itt viszont a piros köpeny ellenére simán elhittem neki hogy ő maga a nagy Dementus, és nem az a két bites kretén, akit Taika Waititi csinált belőle. A Dementus és Furiosával közösen foglalkozó jelenetekben olyan erő és érzelem van, amitől így visszagondolva is torkomban dobog a szívem. Főleg az utolsó. Na azt a jelenetet tanítani fogják a filmes egyetemek. Olyan erős egysorosokat, mint amiket Dementus előad nekünk, évek óta nem láttunk mozivásznon, legjobb esetben is a Cate Blanchett – féle Tár című filmben, de abban meg nem vagyunk biztosak, hogy sokatokhoz eljutott.

Ráadásul ez a film él. Minden egyes karaktere, mutánsa, porszemcséje valósággal kiesik a nézőtérbe. Miller valószínűsíthetően több CGI-t alkalmazott, mint a Harag útja esetében, de nem hiszem hogy annyira sokkal többet. Mindezek mellett a zene úgy dübörög, és olyan hatásosak, hogy nem kis túlzással még most is a fülünkben zúg ahogyan a szállító kamiont megtámadják és felcsendül ehhez az adott téma.

Nézzétek a Furiosa összességében egy lélegzet elállító darab. Pont annyira eszeveszett és beteg, amennyire kell, kreatív, izgalmas, véres, és elképesztően epikus. Nem tudjuk megmondani, mikor láttunk utoljára ilyen nagyszabású blockbustert, de ehhez fogható élményben 2015 nyarán volt utoljára részünk, ugyanis akkor jelent meg a Mad Max: A harag útja.

És amíg jelennek meg ilyen elképesztő filmek, addig a moziknak élniük kell, hogy teret adjanak nekik. Mert ez az elképesztő film nagyvászonra termett, és ott is a helye. 

Anya Taylor-JoyChris HemsworthFuriosaFuriosa: A Mad Max SagaFuriosa: Történet a Mad MaxbőlGeorge MillerNick LathourisTom Burke

Képek forrása: Warner Bros. Pictures | Forgalmazó: InterCom

Még nem érkezett hozzászólás.