Star WarsMarvelVisszatekintőThe AcolyteSárkányok háza

Visszatekintő: Mad Max - A harag útja

George Miller 2015-ben visszatért a franchise-hoz, amit milyen jól tett!


babelzoltan Bábel Zoltán

2024. 04. 29. 12:54

Visszatekintő: Mad Max - A harag útja
Megosztás

Hamarosan debütál a mozikban a Mad Max-franchise legújabb része - amely egyben egy spin-off is - a Furiosa: Történet a Mad Maxből, és ez lesz a posztapokaliptikus világ ötödik alkotása. Ennek örömére már korábban felidéztük az első-három darabot, amit IDE kattintva el tudtok olvasni. A mai nap pedig a 2015-ben megjelent Mad Max - A harag útja kerül górcső alá.

A történet dióhéjban annyi, hogy az emberiség egykori dicsőségének már jó ideje vége. A Föld egy hatalmas sivataggá; a kevés életben maradt ember kíméletlen gyilkossá vagy fosztogatóvá vált, akik bármire képesek a túlélés érdekében. De akadnak még olyanok, akik a normalitást képviselik: az egyikük Max, a hallgatag harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte.

A harag útja készítése nem volt hétköznapi, hiszen George Miller már 1997-ben elkezdte az előkészületeket, viszont ezt kétszer is el kellett halasztani. Eredetileg ismételten Mel Gibson alakította volna Max karakterét, viszont kilépett projektből és 2010-ben választották ki Tom Hardy-t a szerepre, akivel egyáltalán nem nyúltak mellé. Továbbá mind a kritikusok és mind a nézők is jól fogadták az alkotást, sőt minden idők legsikeresebb Mad Max-filmje lett. Azt, hogy vajon jobb-e, mint a rajongók által kedvencnek tartott második rész, nagyon nehéz megmondani, mivel a Mad Max 2. - Az országúti harcos 1981-ben, míg A harag útja 2015-ben készült el. Több szempontból, illetve mai szemmel természetesen minőségibbnek nevezhető, de a második felvonás mindig is egy klasszikus lesz, ami mindig megmelengeti a szívünket - viszont személy szerint én jobbnak nevezném ezt a filmet, mint a másodikat, de ízlések és pofonok.

Számomra a film ott "bukott" el, ahol Max közli Furiosával, hogy forduljanak vissza és foglalják el az erődöt. Egészen idáig egy fantasztikus akciódús kaland volt, viszont itt derült ki, hogy nincs egy jól megírt története A harag útjának, hanem csak mennek a végtelenbe és tovább, majd pedig hátraarc, és kezdődik minden előről csak a másik irányba. Amíg ez nem történt meg, addig csodálatosan volt felépítve az alkotás, a karakterek szálait nagyon jól fűzték össze egymással és még számos más kiemelkedő elemet lehetne felsorolni - amire mindjárt ki is térek -, viszont ez az óvódás megoldás szétbarmolta az összképet, és azt is, hogy tökéletesnek nevezhessük A harag útját.

Max karaktere egy jelentős változtatáson esett át - ahogy azt fentebb is említettem -, mivel már nem Mel Gibson, hanem Tom Hardy formálja meg a kultikus figurát. Ez pedig nem is sülhetett volan el jobban, mert Hardy-nak csodálatosan áll Max szerepe. Igaz ő sokkal keményebbnek nevezhető, aki egyáltalán nem egy érzelmes típus, mint ahogy Gibson volt. Viszont megfigyelhetjük Hardy verziójánál az ő belső vívódását, hogy mennyire hiányzik neki lánya és felesége, akik mind a mai napig kísértik és ez vizuálisan ki is vetődik a nézők szeme elé. Sőt, egyszer a kísértés menti meg az életét...

A másik szereplő, akit mindenképp ki kell emelni, az nem más, mint a Charlize Theron által megformált imperátor, azaz Furiosa. Nagyon jó volt azt látni, hogy ebben a világban van még egy olyan "hősnek" nevezhető karakter, mint Max, aki tényleg karizmatikus, jó vezető, tud vele szimpatizálni az ember, a jó ügyért küzd és egyben kőkemény az ellenségeivel szemben. Egyértelmű, hogy ő a film legjobb eleme és ahányszor újranézem A harag útját, mindig rádöbbenek, hogy így kell jól megírni egy erős női figurát, aki nem azért szerzi meg a hatalmát, mert a mai politikai korrektség miatt kötelezően a semmiből megkapja azt, hanem azért, mert már megjárta a poklot, és elég képzett ahhoz, hogy bárkivel szembeszálljon. Továbbá nincs finomkodás az összecsapásoknál sem, hiszen Max és Furiosa első találkozása egy kőkemény bunyóba megy át, amely az egyik legemlékezetesebb pillanata a franchise-nak, főleg akkor, amikor Tom Hardy karaktere golyókat ereszt a homokba Furiosa feje köré. És azt is meg kell említeni, hogy Max, illetve Furiosa egy fantasztikus párost alkottak a filmben, és szerintem sokkal jobb lett volna egy folytatás - ugyanezekkel a színészekkel -, mintsem újracastolni Furiosát és előzményt adni neki. De természetesen bizakodva várjuk a spin-offot, és reméljük hozza azt az őrült szintet, amit megszokhattunk a Mad Maxtől.

És, ha már az előbb szóba került az akció, akkor folytassuk azzal, mert amit itt láttunk, az egyszerűen katartikus volt. George Miller már nem egyszer megmutatta a franchise filmjei során, hogy mire képes az akció terén, de ahogy kombinálta az erőszakot a posztapokaliptikus elemekkel - legyenek azok a járművek vagy a kiválóan megalkotott fegyverek -, az tényleg felemelő volt. Rengeteg mindent ki lehetne emelni, például az autón gitározó karaktert; Nicolas Hoult megváltott figuráját, aki egy igazi őrült vadállat; azt, amikor Maxszet kikötik a jármű elejére és másodpercek választják el a haláltól; a változatos fegyvereket; a látványorgiába illő homokvihart, ahol a zene fűszerével egy csodálatos szekvenciát élhettünk át és ez is szintén besorolható a franchise legikonikusabb momentumai közé, de még ejtsünk szót a főgonoszról, aki szerintem a legjobb Mad Max-antagonista és sajnos nem kapott annyi játékidőt, viszont rendkívül emlékezetes volt, illetve az érkező filmben is tiszteletét fogja majd tenni.


AkcióFilmek 2015Furiosa: Történet a Mad MaxbőlGeorge MillerMad MaxMad Max - A harag útjaMel GibsonNicolas HoultPosztapokaliptikusVisszatekintő

Képek forrása: IMDB

Csatlakozz a csapatunkhoz, ha szereted a filmeket, sorozatokat, vagy videójátékokat, és tudsz róluk írni vagy videókat szerkeszteni!

Jelentkezés!