Star WarsMarvelVisszatekintőThe AcolyteSárkányok háza

A japán Trónok harca - A sógun kritika

Kevés olyan sorozat van, amelybe lehetetlen belekötni - A sógun pontosan ilyen


Dósa Norbert

2024. 04. 23. 17:53

A japán Trónok harca - A sógun kritika
Megosztás

Tíz kerek héten keresztül szórakoztatott minket James Clavell azonos címre hallgató regényén alapuló sorozat, A sógun. Kevés olyan alkotással találkozni, mint az FX minisorozata, mely a sokszor hihetetlenül lassú tempója ellenére is gördülékenynek hatott. Kiváló casting, autentikus ábrázolás és példaértékű rendezés jellemezte a minisorozatot. James Clavell egészen biztosan büszke lenne a végeredményre, mely a lehető legnagyobb alázattal adaptálta az igen hosszú regényt.

Erős alap

Szokásomhoz hűen ezúttal sem részletezném a történetet, legyen annyi elég, hogy a sztori középpontjában egy John Blacthorne nevű angol navigátor áll, aki egy szerencsétlenség során a japánok kezébe kerül. Fehér bőrű főhősünk akarata ellenére beilleszkedik a japán környezetbe, olyannyira, hogy meg is szereti a szigeten élő és tőle oly nagyon eltérő népet.

Másik protagonistánk Toronaga nagyúr, akit az író Tokugava lejaszuról, a középkorban igenis létező főúrról mintázott. Japánnak ez idő tájt (1600-ban) nincs konkrét vezetője, csak egy nagyon fiatal kisfiú, így az országot az öt daimjó régenstanácsa irányítja. Mondanom sem kell, hogy a történet legelején Toronaga menekülni kényszerül, hogy a fináléban visszatérjen és elérje célját, ugyanis ő lesz a címben is szereplő sógun.

Belső és külső konfliktusok egyaránt jellemzik a történetet

A készítők nem kizárólag a Japánban dúló, de a karakterek lelkében jelen lévő konfliktusokra is koncentráltak. Blackthorne legnagyobb vágya hazamenni szülőföldjére, melyet hol külső tényezők, hol pedig személyes indíttatása és vágyai akadályoznak. Toronaga mindvégig taktikázik, ahogyan azt egy igencsak körültekintő kommentelő is megjegyezte az egyik fórumon: Toronaga az a Ned Stark, aki sosem hibázott.

Sajnálatosan kevés szó esik a mélabús Fujiról, aki minden idők egyik legszerethetőbb karaktere, köszönhetően a sziklaszilárd személyiségének és bánatosan aranyos megjelenésének, melyet az őt érő megpróbáltatások és tragédiák egész sora formált ilyenre. A sógun sorozat egyik legnagyobb áldozata ő, mégis sikerül felülkerekednie a nehézségeken, melyben Blackthorne idétlen hozzáállása és humora is segíti. Ő a sorozat Sansa Starkja, nem is kell talán többet mondanom.

Mariko története szintúgy tragikus, családja egy részét legyilkolták, a többieket pedig kirekesztettek, majd egy érdekházasságba kényszerítették egy olyan férfival, akivel sosem szerették egymást. Így nem csoda, hogy a gyönyörű lány mindvégig az öngyilkosságon gondolkozik, folyamatosan úgy érzi, hogy már nincs mibe kapaszkodnia. Természetesen ez valamelyest megváltozik egy újdonsült szerelem kialakulásával, melyet spoilereket mellőzve nem részleteznék.

De szinte az összes többi karakterről elmondható, hogy tragédiák érték és vívódik. Yabushige a japánokhoz mérten egy gyáva alak, retteg a haláltól és a feledésbe merüléstől, így folyamatosan két kézre játszik. Yoshii Nagakado képtelen megszabadulni az apja árnyékától, gyakran kínos és egyszer végzetes helyzetbe keveri saját magát. A fő antagonista, Ishido pedig az egykori múltjától szabadulna, igyekszik rátermett uralkodóként viselkedni, de a hatalom iránti vágya gyakran elvakítja őt és többször is ráeszmél, hogy a tiszteletet nem kikényszeríteni, de kivívni szokás.

Páratlan színészi játék

A sziklaszilárd történet életre keltése mit sem érne hivatásos és magukon is túlteljesítő színészek nélkül. Hiroyuki Sanada egy hihetetlenül alulértékelt színész, holott megannyi nívós filmben és sorozatban is feltűnt, minden egyes esetben alázattal és odaadással kezelve a rá osztott szerepet (a nemrég kritizált Lostban is feltűnt, ott is egy emlékezetes karaktert megformálva).

Anna Sawai az a nő, akitől tátva marad minden ember szája. A nő frenetikusan nagyot nyert a genetikai lottón, de nem hagyatkozik kizárólag a szépségére. Anna Sawai megannyi képzésen ment keresztül, hogy a lehető legautentikusabban formálja meg a feudális japán hölgyet, Mariko samat, megtanult harcolni, tipegve járni, a korhoz megfelelően beszélni egyaránt. Sanada is dicsérően beszélt Sawairól, egy neki szánt emailben megjegyezte, hogy Anna Sawai "igencsak szorgalmas" nő.

Cosmo Jarvis az a színész, akinek nem szükséges megszólalnia ahhoz, hogy beszéljen. Az arckifejezései, szarkasztikus nyögései, testbeszéde egyaránt közli reakcióit, mely a Japán társadalomra való rácsodálkozásból következik. Jarvison látszott, hogy nagyon is élvezte Blackthorne megformálását, ránézésre talán nem is találhattak volna megfelelőbb színészt a protagonista megformálására.

Az utóbbi mondat igaz az összes többi színészre is. Mindenki a helyén van, példának okáért Tadanobu Asano Yabushigéjét felváltva utálja és szereti a néző, ez pedig csak a kiváló játékáról tanúskodik. Megjegyezném, hogy a vicces jelenetek többsége Yabushigéhez kötődik, a fickó egy középkori trollt alakított, aki az akadozó és hipergyors beszédével, valamint a megszólalásaival egy kis humort csempészett az úgy amúgy tragikus történetbe.

Amit még kiemelnék, az a színészek hangja. Úgy Sanada, mint Anna Sawai hangja orgazmust okoz a fülnek, szavakkal is nehéz leírni milyen orgánummal vannak megáldva, Sanada minden egyes kimondott szava epikussá teszi az adott jelenetet, Anna hangja pedig tökéletesen idomul a szintúgy csodálatos kinézetéhez.

Nehéz belekötni

Rendben, beismerem: nem csak nehéz, de majdhogynem lehetetlen. A lezárás kissé felemásra sikeredett, először mélységesen csalódtam, ugyanis egyelőre még nem olvastam a regényt. Utánaolvasva a könyv cselekményének, szembesültem azzal, hogy a finálé pontosan olyan, mint amilyennek Clavell szánta, így el is engedte ebbéli aggályaimat. A sorozatban boncolgatott szerelmi szál pedig hihetetlenül kiszámítható, már akkor leesik az embernek, hogy a készítők mire készülnek, amikor két teljesen más helyszínen és jelenetben látjuk a gyönyörű nőt és férfit, akit még a castingolók is egymásnak szántak. 

Egyszóval A sógun korunk egyik legkiemelkedőbb műve, melynek megalkotásában a készítők semmit sem bíztak a véletlenre. A kosztümök, a díszletek, a színészek és azok beszéde mind-mind elkalauzoltak minket a feudális Japán utolsó éveibe, melyből igen sokat kaptunk mostanában, de sose eleget ahhoz, hogy megelégeljük. Ha létezik olyan sorozat, melyre érdemes időt fordítani, akkor az A sógun.

 


A sógunAnna SawaiCosmo JarvisFXHiroyuki SanadaJames ClavellJohn Blackthorne Toronaga

Képek forrása: FX

Blogunk fenntartása költségekkel jár. Amennyiben támogatnád az oldalunkat, itt megteheted:

Támogatás