Visszatekintő: Lost – Eltűntek

A Lost - Eltűntek minden idők egyik legjobb sorozata és bőven rászolgált erre a címre

2024. 04. 01. 14:26

Megosztás

Hirdetés

Nagyon ritkán éreztem magam annyira kevésnek, mint ennek a cikknek a megírásakor. A Lost - Eltűntek olyannyira komplex széria, hogy ember legyen a talpán, aki képes összeszedett gondolatokat megosztani róla. Még véletlenül sem arra célzok, hogy ez egy tökéletes mű, hibák tömkelegével találkoztam a nézés során és olyan karakterekkel és történetszálakkal szembesültem, ami kritikán aluli volt egy ilyen sorozathoz képest. Mégis megannyi érdekfeszítő és elgondolkodtató szekvenciával rendelkezik. Jó pár nappal a sorozat fináléjának megnézése után is azon kapom magam, hogy őrlődők. Igyekszem hát a legjobb tudásom vagy éppen tudatlanságom alapján megosztani a Losttal kapcsolatos tapasztalataimat.

A történet szűkszavúan és spoilermentesen

A történet katalizátoraként az Oceanic Airlines Flight 815 lezuhanása szolgál. A repülőn tartózkodó 324 utasból mindössze 48 éli túl a katasztrófát és ezek közül kb. másfél tucat karakter az, akik a főszereplők tengelyét alkotják. Minden utas egyedi és szinte az összes átmegy egy nagyobb jellemfejlődésen az évadok során. Kis csapatunk fő feladata természetesen a szigetről való kijutás, azonban a menekülési kísérletet hol egyszerű emberi erők, hol pedig misztikus körülmények vagy entitások akadályozzák.

A részek és később évadok előrehaladtával kiderül, hogy a sziget jóval rejtelmesebb és hátborzongatóbb, mint arra a túlélők és a nézők először számíthattak, de a kiváló forgatókönyvnek hála protagonistáink a lehető legtermészetesebb módon reagálnak minden egyes elébük sodródó akadályra. A legjobb aspektusa a sztorinak mégis az, hogy sokszor megválaszolja az inkonzisztensnek tűnő kérdéseket és aspektusokat, így a néző nyugodt szívvel darálhatja tovább az addiktív szériát.

Mert bizony a Lost brutális függőséget okoz, a megannyi epizód és a korlátolt szabadidő ellenére néhány hét alatt daráltam le mind a hat évadot. Kissé hátrányos helyzetbe kerültem az eredeti nézőkkel szemben, akik élesben, hétről-hétre élvezhették a remekművet, ugyanis a teóriák gyártása csak fokozta a rajongói lelkesedést és kíváncsiságot.

A karakterek

Az írói zsenialitás nem kizárólag a történettel, de a szereplőkkel kapcsolatosan is tetten érhető. Desmond, Charley, Locke, Jack, Kate, Sawyer, Sayid mind olyan karakterek akiket nem csak lehet, de kell is szeretni az összes hibájuk ellenére is. Ez nem is csoda, a Lost ugyanis Jeffrey Lieber, Damon Lindelof és J. J. Abrams szerelemgyereke, akik már önmagukban sem kispályások, bár Abrams hozzáállása és hanyagsága a Star Wars folytatás trilógia kapcsán sokat csorbított a hírnevén. Persze mit sem ér a jó forgatókönyv az olyan színészek nélkül, mint Matthew Fox, Josh Holloway, Evangeline Lilly, Daniel Dae Kim, Naveen Andrews, Terry O'Quinn és még sorolhatnánk. A casting páratlanra sikeredett, ritkán szembesültem hasonlóval, de mivel a Lostnál nincs viszonyítási alap, ezért mindenképp a "szigetes sorozat" kerül ki győztesként a ringből, néhány tehetségtelen színészen kívül csak és kizárólag páratlan alakításoknak lehettünk szem- és fültanúi.

Az epizódok során nem kizárólag a jelenben, de sokszor a múltban vagy éppen egy alternatív idősíkon mozgunk, ahol az alkotók jobban kibontják a karakterek mögöttes szándékait és ambícióit. Így könnyen megbocsájtunk az olyan kedvenceink baklövései során, mint például John Locke, James "Sawyer" Ford vagy éppen Michael Dawson, de akár bármelyik másik szereplőt is kiemelhetnénk. A sorozat első néhány évadánál furcsállottam, hogy kivétel nélkül az összes utas élete zűrösnek és olykor tragikusnak bizonyult, de később a széria ezen pontja is megmagyarázásra kerül.

Ahogyan azt fent is írtam, majdhogynem mindenki egy nagyobb átváltozáson megy keresztül, legyen az fejlődés vagy éppen degradáció, az egyetlen statikus karakter a túlsúlyos Hugo, aki az égvilágon semmit nem változik a hat évad során, annak ellenére sem, hogy állandó főszereplőről beszélünk. A legjobb a szereplőkben talán az, hogy nagyon is emberiek, lehetetlen, hogy a néző ne azonosuljon legalább az egyikkel. Van, akit a felesége ver át, van, akit a saját édesapja, de olyan is, aki magát hajszolja a kicsinyes élvezetek világába. Egy-két szereplőn kívül azonban mindről elmondható, hogy igenis távozni akarnak a szigetről, még akkor is, ha egy nyomorult és kilátástalan élet várja őket otthon.

Mégsem tökéletes

A Lost egy végtelenül szerethető és témájában szinte páratlan mű, de azt nem lehet ráfogni, hogy hibátlan lenne. Bár a legtöbb inkonzisztencia megválaszolásra kerül az évadok során, sokszor karakteridegen döntéseknek és a kreativitást teljes mértékben mellőző szereplőhaláloknak, ergo kiírásoknak lehetünk szemtanúi. Ilyen pl. az ötödik évad legvégén lévő tragikus eset, melyet nemigen szeretnék részletezni, aki látta a sorozatot, az egyből tudni fogja miről beszélek, aki pedig még nem, annak meleg szívvel ajánlom a szériát, a lehető legkevesebb poént lelőve.

Az első három évad láthatóan összeszedettebbnek hatott az utolsó háromnál, ahol sajnos szépen lassan lebontották a széria misztikus mivoltát a végeláthatatlan megmagyarázásnak köszönhetően. Azt is hozzá kell tennünk, hogy az alkotók rengetegszer engedtek a rajongói nyomásnak, az egyik élve eltemetés pl. pont ehhez kapcsolódik, így nem csoda, hogy a panaszokat és a siránkozást megelőzvén próbáltak minden egyes megnyitott szálat lezárni.

A képi világ is hagy némi kivetnivalót maga után, a leggagyibb '80-as évekbeli szériák is jobb effekteket vonultattak fel, úgy, hogy nem emésztettek fel annyi pénzt, mint a Lost.
Azt is kiemelném továbbá, hogy jóval több tragikus elem jutott a sorozat utolsó évadaira, amik olyannyira szívbemarkolónak bizonyultak, hogy könnyes tekintettel és napokig tartó dilemmával szembesítettek. Mert a sorozat ebben is nagyon jó, tökéletes vitageneráló tartalom, a velem nagyjából egy nézőponton lévő párommal sem értettünk egyet megannyi történetszállal és döntéssel kapcsolatosan. Az utolsó epizód talán a legütősebb mind közül, a halál kérdését járja körül úgy, hogy kisebb szorongásba esik a néző a látottak után.

Mert ez a Lost, egy brutálisan dilemmatikus és összetett széria, tömérdek szimbolikával megspékelve. Rengeteg úgy az előre, mint a visszautalás, sokszor felteszi magának a kérdést az ember, hogy az írók tudatosan alkották meg előre a hat évad cselekményét vagy csak vérprofinak bizonyultak az utólagos belemagyarázás terén? Bármelyik is a kettő közül, mesteri munkát végeztek és egy felejthetetlen alkotást tettek az asztalra, olyan kérdéseket boncolgatva, amiket talán az évek múlásával sem tudok majd kiverni a fejemből. Nem is csoda hát, hogy úgy nézői, mint kritikai és szakmai sikert aratott, annyi díjat és elismerést bezsebelve, hogy azt még a legnagyobb teherautóval is nehéz lenne elszállítani.