Visszatekintő - 2001: Űrodüsszeia

A 2001: Űrodüsszeia minden idők egyik legnagyobb sci-fi klasszikusa. Adódik a kérdés: mennyire állja meg a helyét 2024-ben?

dsnrbrt Dósa Norbert

2024. 01. 06. 00:00

Megosztás

Hirdetés

Az 1968-as 2001: Űrodüsszeia c. film lassan 60 éves, ami bizony azt jelenti, hogy aki a megjelenéskor töltötte be a 20. életévét, annak ma már nagy eséllyel nagykorú unokái vannak. Az Arthur C. Clarke azonos című regényén alapuló filmet megjelenése óta a mozgóképes kultúra egyik legmeghatározóbb tartalmaként tartják számon, olyan szintúgy nívós műveket inspirált, mint az Alien, a Star Wars vagy éppen az Interstellar. A fent feltett kérdésre a rövid válasz: a 2001: Űrodüsszeia mind a mai napig megállja a helyét. A hosszabb válasz pedig alább olvasható.

A történet

Szokásomhoz hűen most sem fogom ecsetelni a történetet, legyen annyi elég, hogy brutálisan hosszú prológussal és egy kicsivel rövidebb epilógussal rendelkezik, mindkettő egy idegen létforma, amolyan monolit körül forog. A kiemelkedő alkotás elkalauzolja úgy a nézőket, mint a hősöket a Holdra és a Jupiterre egyaránt, de a főhelyszín a végeláthatatlan, hideg és fenyegetően csendes űr.

Mert bizony ebben rejlik az Űrodüsszeia legnagyobb kvalitása: szinte fojtogatja a nézőt a baljóslatú légkör, amit megteremt. A film prológusa ma már egy picit túlnyújtottnak hathat, de annak eredménye és az azutáni frappáns átmenet örökre beleég a nézők tudatába. A lezárás hihetetlenül elgondolkodtató, nem magyarázza meg a látottakat, így szabad folyást hagy a képzelőerőnek is.

Az Űrodüsszeia több szempontból is műalkotás

Kérdés nélkül ez Stanley Kubrick legkiemelkedőbb műve. A rendező valóban rendezett, a vágás valami fantasztikus, a színészi játék kiemelkedő, a díszlet, a jelmezek, a speciális effektusok pedig mind a mai napig derekasan helytállnak, néhány furcsa elektronikai eszközt, pl. a különböző képernyőket leszámítva. A zene zseniális, példának okáért az Emberiség hajnalánál elhangzó Also sprach Zarathustra a legszunnyadóbb lelket is cselekvésre készteti és itt beszélhetünk magyar vonatkozásról is, ugyanis a Kossuth-díjas Ligeti György szólamait is felhasználták a film misztikus atmoszférájának megteremtéséhez.

Bár korábban is kötődtem a különböző művek robotjaihoz és droidjaihoz, de ez a film volt az első, ami érzést váltott ki belőlem egy mesterséges intelligencia iránt. Spoilerezni valóban nem szeretnék, de egy, a film utolsó egynegyedében lévő jelenet fájdalmasan meghatóra és elgondolkodtatóra sikeredett, a mesterséges intelligencia ugyanis látszólag lélekkel rendelkezett és mint ilyen, megpróbálta manipulálni főhősünket a túlélés érdekében.

A Keir Dullea által életrekeltett David Bowman nem beszél sokat, leginkább a mimikára, a testbeszédre kell hagyatkoznia és ezt nagyszerűen teszi, a búskomor karakter kedélye tökéletesen illeszkedik a film atmoszférájához.

Vannak nyilván olyan elemek is, amik nem öregedtek túl jól. Az Űrodüsszeia egy ízig-vérig sci-fi, s mint olyan, megfelelően ötvözi a tudomány és a fikció elemeit. Az alkotók sok szempontból előrelátónak bizonyultak, azonban a mesterséges intelligenciához már 2001-ben sem kellettek szobaméretű gépek (1968-ban a kezdetleges számítógépek méretéből ihletődhettek), még 2024-ben is képtelenek vagyunk tökéletes hibernációra, a Holdon sem találtunk különös objektumokat. Szereplőink azonban videohívásokat indítanak, székekbe beszerelt képernyőn néznek különböző médiaanyagokat, sőt mi több, tabletet is használnak, ami akkortájt egy elképzelhetetlenül futurisztikus eszköznek tűnhetett. A film próbál realisztikus maradni, az űrben haladó járművek viszonylag lassúnak tűnnek a más produktumból megszokott hipergyors járgányokhoz képest, az űr vákum és az ilyen közegben nem terjed a hang - khm Star Wars - a centrifugális erő pedig képes mesterséges gravitációt teremteni.

Összegzés

Az Űrodüsszeia először lassúnak hat, de ez sokat hozzáad a mű baljóslatú atmoszférájához, ahogyan a zene, a színészi játék – itt elsősorban Keir Dulleára gondolok – és a mai napig decensnek mondható látványvilág is csak tovább fokozza a nyomasztó légkört. Ez Stanley Kubrick magnum opusa, nem beszélve arról, hogy mekkora hatással bírt az azt követő filmekre, filmsorozatokra. Bár jelentős tanulsággal nem bír, de mindenképp megérdemli az őt körülölelő szeretetet és egy kihagyhatatlan alkotás minden egyes sci-fi rajongó számára.