Egy korszak lezárult - A Rossz Osztag 3. évad kritika

Sajnálatos módon véget ért az egyik legkedvesebb kommandós csapatunk története

---

Ahogyan azt egy korábbi kritikámban is elmondtam: A Rossz Osztagnak sikerült felnőnie a nagyokhoz. A harmadik évadról mondható el a leginkább, hogy csak minimális üresjárattal untatott minket, a készítők leginkább a fővonalra összpontosítottak: Hemlock Omega utáni hajszájára. Ez a szezon felültetett minket az érzelmi hullámvasútra, a Galaktikus Birodalom ugyanis majdnem annyiszor nyert, mint hőseink. Sajnálatos módon A Rossz Osztag utolsó évada is felvonultatott különböző gyerekhibákat, melyekről az alábbi cikkben fogok beszélni.

Alakul a Birodalom, de még most sem az igazi

Sajnos a Galaktikus Birodalom a rátermett katonái és tisztjei ellenére sem a legkompetensebb. Az évad során Omega önmagában hatástalanít megannyi biztonsági rendszert és eszközt. Bármennyire is ügyes és talpraesett, azért nem egy kislánytól várjuk el, hogy az évad végére a Birodalom egyik jól elrejtett és őrzött támaszpontját megbuktassa.

Egy másik nagyon-nagy hiba, hogy a névtelen klónkatonák többsége úgy hullik, mint a legyek, a megnevezettek azonban egyhamar kikeverednek a slamasztikából: az évadzáróban például Echo az, akit több X-klón is körbevesz és legalább fél percig állnak felette, anélkül, hogy lesújtanának. Ez nem is lenne gond, azelőtt azonban az ellenséges klónok kérdés és hezitálás nélkül aprították - többször a szó szoros értelemben- a testvéreiket, de az egyszerű jófiúknál jóval képzettebb kommandósok kivégzésénél értelmetlen módon húzzák az időt, esélyt adva azoknak úgy a menekülésre, mint a harcok menetének megfordítására.

Amit még kiemelnék negatívumként - el sem hiszem, hogy ezt teszem -az a hatásvadász pillanatok mellőzése. Nyilván a produktum róvására mehet, ha a készítők folyton lenyűgözni próbálják a nézőket, azonban az évadzáróban a minimum elvárásom az lett volna, hogy a jól megszokott, ikonikus A Rossz Osztag főcímre összeálljon a csapat - nyilván Tech nélkül - egy utolsó igazi megmérettetésre. Ez sajnos elmaradt, a főcímdal néhány másodpercig és akkor is igen halványan, valamint teljesen más kontextusban csendül fel.

Mégis sikerült felnőnie a feladathoz

Nagyon kevés az a Star Wars sorozat, ahol évadról-évadra fejlődést lehet észrevenni, A Rossz Osztag azonban pontosan ilyen. A harmadik évad színvonala várakozáson felülinek bizonyult, nem csak Csillagok háborúja léptékben. Karaktereink többsége sajnos statikus maradt, így Wrecker és Hunter szemernyit sem fejlődött az évadok során, a kezdeti személyiségük mindvégig megmaradt. Mivel hiperszuper katonákról beszélünk, ezért nem meglepő ez, örüljünk annak, hogy nem degradálódtak.

Crosshair egy másik tészta. Kedvenc céllövész klónunk a sorozat első két évadát vívódások közepette töltötte, miközben a karaktere részről-részre rétegelődött. Talán csak róla mondható el az, hogy folyamatosan kereste a helyét, miközben önálló döntések tömkelegét hozta meg. Végül természetesen Crosshair visszatért a csapathoz, és ahogyan egykori képességeit majdhogynem teljes mértékben elvesztette, sikerült lemorzsolnia a katonás hozzáállását és egy új, sokkal kedvelhetőbb személyiséget kialakítania (az Omegával kapcsolatos jeleneteit nem lehet nem szeretni).

Emerie egy hasonló fejlődésen ment keresztül, a harmadik évad egyik legfontosabb szereplőjévé avanzsál és teljesen érthető a helyzete: választania kell a szörnyűséges, de mégis valamilyen komfortzónával járó Birodalom és az általa helyesnek vélt döntések között. Az már hamar tisztázódik, hogy se nem megalomániás, se nem pszichopata, azonban a nehéz hátrahagynia a megdönthetetlennek tűnő Galaktikus Birodalmat.

Ami mellett lehetetlen elmenni: A Rossz Osztag megannyi kedvelt karaktert hozott vissza. Megkaptuk itt Asajj Ventresst, Palpatinet, Tarkint, Saw Gerrerat, Fennec Shandot, Caleb Dume-ot, Scorch-ot, Codyt, Cad Banet és még sorolhatnánk. Bár valamennyire elvették a fókuszt karaktereinkről, mégsem árnyékolták be őket, hasznosnak bizonyult a szerepeltetésük, főleg azon szereplőkről mondható el ez, akiknek a sorsa addig ismeretlennek bizonyult.

A készítők szívvel-lélekkel dolgoztak

Az animációról kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ha nem lenne a stilizált grafika, valamint a baltával faragott karakterarcok, akkor a képernyőn végbemenő történéseket gyakran összetévesztenénk egy nagyobb, előszereplős produkcióval. Az animátorokon kívül hatalmas dicséret jár a szinkronszínészeknek, köztük is leginkább Dee Bradley Bakernek, aki a karakterek nagy többségét a lehető legnagyobb skálában szinkronizálta, olyan módon, hogy csukott szemmel is különbséget lehetne tenni egyes klónkatonák között.

Filoni nem kevés, de rengeteg megkérdőjelezhető dolgot vitt bele úgy A mandalóriba, mint az Ahsokaba, azonban itt még ő sem hibázott annyit, mint azt korábban megszokhattuk tőle. Nem alázta porig Hemlock karakterét, mint az tette Thrawnnal és sehogy sem sikerült komolytalanná tennie a széria sztoriját, ahogyan azt tette évadról-évadra Din Djarin kalandjaival. Olybá tűnik, hogy Filoni kizárólag ezen a terepen tud jól szerepelni, az animációs produktumok az ő magnum opusai.

Az utóbbi kijelentés már csak azért is pozitív, mert néhány napon belül érkezik a Tales of the Empire, ami az idei év talán legjobban várt Star Wars produktuma és mellyel kapcsolatosan jogosan előlegezhetjük meg a bizalmat. Filoni úgy-ahogy megmentette A klónok háborúját a 7. évaddal és A Rossz Osztaggal, a szeretett animációs stílust pedig továbbviszi a közelgő sorozatban is.

Ha nem is végtelenül, de szomorú vagyok, hogy véget ért Hunter, Wrecker, Crosshair és Omega története és annál is jobban elkedvtelenedek, ha arra kell gondolnom, hogy nagy eséllyel ez az egyik legutolsó klónokkal kapcsolatos produktum. Bár epekedek érte, de nem fűzök reményeket ahhoz, hogy a közeljövőben is fókuszba kerülnek a klónok.

A Rossz OsztagA klónok háborújaDave FiloniDee Bradley BakerHunterLucasfilmOmegaThe Bad Batch

Képek forrása: Lucasfilm

Még nem érkezett hozzászólás.