The Invincible spoilermentes kritika - Példaértékű atmoszférateremtés

A The Invincible a tavalyi év egyik legfényesebb gyöngyszeme

---

A Starward Industries által gyártott és a 11 Bit Studios által kiadott The Invincible Stanisław Lem lengyel író azonos című regénye alapján készült. A játék kizárólag PC-re és újgenerációs konzolokra, Xbox Series S-re és X-re, valamint Playstation 5-re jelent meg. Bár a The Invincible költségvetése „mindössze” 4,2 millió dollárnak megfelelő zloty volt, ez nem mutatkozik meg a grafikán, a szinkronszínészek odaadó munkáján és a forgatókönyv zsenialitásán.

A történet

Retrofuturisztikus történetünk főhőse a végtelenül szimpatikus és emberi Yasna, akinek asztrobiológusként az a fő feladata, hogy feltérképezze a Regis III nevezetű bolygót, miközben a planétán lévő fenyegetéssel kell szembenéznie. Kalandjaink során velünk tart Novik is – legalábbis a hangja -, hogy asztrogátorként navigáljon minket a kietlennek tűnő, sivatagos bolygón. Őszinte leszek: a játék első órájában azt hittem, hogy a The Invincible csak egy egyszerű, de mégis gyönyörű sétaszimulátor. Pozitívan kellett csalódnom, ugyanis egy profin megírt élményben részesültem, a sztori egész végig bent tartott, fordulat-fordulatot követett, de nem a jól megszokott, tenyérbemászóan hatásvadász módon, hanem lassan, de biztosan adagolva. A sztoriról azonban ennyit, a cselekmény további részletezése hihetetlenül sokat rontana a játékélményen.

A játékmenet

A játékmenet faék egyszerű. Yasnát kell irányítanunk, nagyjából ösvényen és bár letérhetünk, hogy bizonyos személyekre bukkanjunk vagy éppen emlékeket oldjunk fel, de ezen kívül a játék nemigen jutalmaz a magánvállalkozásainkért. A játék az első egy-két órában szó szerint kézenfogva vezet minket, nem mehetünk a saját fejünk után, ilyenkor ugyanis láthatatlan falba ütközünk vagy képtelenek vagyunk felmászni a sétagaloppként pózoló sziklákon – holott sok másik helyen akár a 3 méteres magaslatokra is könnyen felhuppanunk. Ez utóbbi a játék egyik legnagyobb hibája, valami elképesztő módon frusztráló a tájékozódás, többször tanácstalanabbul bolyongtam, mint egy navigáció nélküli, zöldfülű budapesti futár.

A tájékozódás és a játékban való előrehaladást viszont sokban segíti a megannyi rendelkezésünkre álló eszköz. A térkép a leghasznosabb mind közül, ezen a Regis III összes bejárható területe fel van tüntetve, de segítségünkre lesz még egy távcsőként funkcionáló teleméter is. A trackerrel az élő organizmusokat tudjuk letapogatni, míg a Detectorral értelemszerűen a fémekre bukkanhatunk. A nehezen irányítható Roverrel gyorsabban közlekedhetünk, mint futva, a szaladás ugyanis mérsékelt, Yasna nagyon hamar kifárad. Én ezt nem rónám fel a játéknak, szerintem realisztikusabbá teszi a történéseket, fontos megjegyezni, hogy egy átlagos szkafander súlya nem kevesebb, mint 81 kg! Mivel a Regis III felszínén a Földdel azonos a gravitáció uralkodik, ezért nem is várhatjuk el szerencsétlen nőtől, hogy fel-alá rohangáljon.

A hang és a képi világ

Ma már szinte természetesnek tűnik a szép grafika, úgy a játékoknál, mint más produktumoknál, de a The Invincibleről bátran kijelenthetem, hogy szemet gyönyörködtető. Az évek során megannyi játékot pörgettem ki, de soha nem láttam szebb sivatagos környezetet, a levegőben sodrodó részecskék, a felkavarodó por és homok és a domborzat bámulatosan festett, immerzívvé téve ezáltal a játékélményt. A karaktermodellek és a különböző mesterséges objektumok hagytak némi kivetnivalót maguk után, a játék előrehaladtával sisakunk üvege egyre koszosabb és koszosabb lesz, legalábbis így tapasztaltam.

A háttérzene olykor nyugtató, máskor pedig kétségbeejtő, a játék utolsó 30-40 percét mindvégig libabőrösen töltöttem, valami brutális audiovizuális élményben volt részem. A szinkronszínészek profi munkát tettek az asztalra, Yasnát Daisy May, míg Novikot Jason Baughan szólaltatta meg, utóbbit olyan produkciókban hallhattuk, mint az Aliens: Dark Descent (2023), a Ghost Recon: Breakpoint (2019) vagy éppen A Plague Tale: Requiem (2022). Yasna monológjai, a fáradtság miatti lihegés és levegőért kapkodás, valamint a közte és Novik közötti autentikus párbeszéd helyezte a koronát az amúgy is kiemelkedő The Invincible kobakjára.

A teljesítmény

A 8-9 órás játékidő alatt nem észleltem FPS zuhanást, néhol talán túl sokat töltött a játék, de ezt az alkotók trükkösen elfedték hallucinációkkal és egyéb trükkökkel. Egyetlen-egy alkalommal előfordult, hogy képtelen voltam kiszállni a roverből és emiatt körbe-körbe forgolódtam, utána az internetes felületeket böngészve ráeszméltem, hogy ez nem egy egyéni probléma, többen is belefutottak ebbe a bugba. Felül már megemlítettem, hogy az irányítás katasztrofálisnak bizonyult, úgy gyalogszerrel, mint járművel, de ezt nem tudnám be teljesítménybeli problémának. Egy ponton leestem egy kiszögelésről és lezuhantam az alattam lévő platformra, képtelen vagyok eldönteni, hogy ez direkt módon történt így vagy egy gigantikus bugba szaladtam bele.

 

11 Bit StudiosPlaystation 5Regis IIIStanisław LemStarward IndustriesThe InvincibleYasna

Képek forrása: Starward Industries

Még nem érkezett hozzászólás.