Távolűr kritika

Ilyen lett az utóbbi évek egyik legjobb képregénye, a Távolűr!

---

Őszinte leszek: nem vagyok nagy képregényrajongó. Jópárat elolvastam életem során, Star Wars, Alien, Marvel témában egyaránt, de főleg a DC történetei maradtak ki. A Zöld Lámpással kapcsolatosan is ködben jártam, csak felszínesen ismerem a karaktert vagy az organizációt, így csigolyát ropogtatóan ugrottam fejest az ismeretlenbe, amikor hozzájutottam a Távolűr c. képregényhez. Bár előzetesen megnéztem az értékeléseket, amik többnyire pozitívak voltak, a Goodreadsen 3684 értékelés alapján 4.2 pontot kapott az ötből, míg a Molyon szintúgy elégedettek vele az olvasók. Természetesen az értékelések könnyen tévútra vezethetik az embert, de ezúttal a csalódottságérzet elmaradt: hihetetlenül elégedett vagyok a Távolűrrel. Ugyanezt megtekinthetitek videó formátumban is, az alábbi lejátszóra kattintva:

Nem szeretnék nagyon belemenni a sztoriba, mert ezt szerintem elsőkézből kell megtapasztalnotok. Annyit azért elmondok, hogy történetünk valóban a Távolűrben játszódik, rengeteg fényévre szeretett planétánktól. A Túlélő Város nevű mesterséges hely 20 milliárd élőlénynek ad otthont és ezek mind humanoidok. Hogy pontosan milyenek, arról nem szeretném lelőni a poént, mert érdekfeszítő ahogy ezeket a számunkra idegen csoportokat felvezetik majd bemutatják. Az elnevezések először furcsának hatnak majd, de utána teljesen értelmet nyernek–pl. az egyik faj neve @et, mármint nem kukacet, hanem atet, mintha angolul ejtenénk ki.

Akin viszont áll vagy bukik egy történet fogadtatása, az mindig a protagonista. A Sojourner Mullein (rövidítve Jo) névre hallgató feketebőrű és meglepően csinos hölgy gondos írás eredménye, találóak és modernek a szövegei, behatóan ismeri a popkultúrát és nem sorakozik fel a jól ismert szuperhősök mögé, akik az esetek többségében az isteni hatalmat súrolják. Ő egy egyszerű, manhattani lány, aki a múltbeli atrocitások miatt állt be a Zöld Lámpások közé. Többször is alulmarad, a gyűrűje folyamatosan lemerül, a katonai képzettségén kívül valóban egy átlagemberre hajaz, így közelebbinek érzed a karaktert az olvasáskor. A humora pedig kiváló, többször megmosolyogtam az egysorosait vagy az idegösszeroppanás közeli káromkodásait.

Tetszik továbbá az is, hogy a főgonosz itt nem egy kilométerekről kiabáló és a világ elpusztításával fenyegetőző klisés gazfickó, a probléma fő forrása az érzelmeket is elnyomó rendszer, ami 500 év után megbukik. Legalábbis sokadszorra dől meg, de ezt majd ti is megtapasztaljátok az olvasás során.

Ez nem egy genderpropaganda vagy a feketék elnyomásáról szóló képregénysorozat. A Távolűr a címéből kiindulva is a Földön hagyja az ottani polkorrekt irányzatokat, hogy egy teljesen más és unikus problémával szembesítsen minket. Lehetséges, hogy közületek néhányan már olvastátok anno a Szép új világ c. klasszikust, amiben megjelent az önfeledten boldoggá tévő szóma. A kábítószer azonban kiirtja azokat az érzelmeket, amik emberré tesznek minket: a stresszt, a haragot, a dühöt, tehát a negatív emóciókat, melyekkel jobb szembesülni, mert formálnak és erősítenek minket. A Távolűrben is egy hasonló tompítószer jelenik meg, de ebbe most nem megyek bele, rengeteget vennék el az élményből.

Beismerem, először váratlanul ért a grafika, de az első oldalak után is levontam a következtetést: a rajzolás nem csak szép, de egyedi is, legalábbis nem láttam még hasonló stílust. Jamal Campbell az események illusztrálásán túl érzéseket is átad, be is vágok néhány képet, hogy lássátok miről beszélek. A női idomokat sem hezitál példa értékűen bemutatni, Jo az egyik legformásabb DC protagonista, akivel bármikor is találkozhattunk. A főhősnő szemüvege azonban nem tetszett, szerintem kissé bugyuta a designja, akaratlanul is a Jótündér Keresztanya jutott eszembe róla.

A Túlélő Város felépítése egyszerűen lélegzetelállító. Amikor először a kezem közé került ez a 300 oldalnál is hosszabb képregény, képtelen voltam haladni az olvasással, mert minduntalan tátottszájjal csodálkoztam rá az alázattal bemutatott részletességbe, ami ezt a művet jellemezte. A borító is szépen kidolgozott, a fülszöveg is kellőképpen felkelti az ember érdeklődését. A kötet utolsó pár oldalán a vázlatokat láthatjuk, miképpen változott a karakter ruhája, frizurája stb. az alkotói fázis során, ezeket élvezetes nézni és az ember valahol bánja, hogy nincs tehetsége a rajzoláshoz. Vagy ideje ahhoz, hogy tehetségessé váljon. Mert a képregények okkal kapták az elnevezésüket, az illusztrációk azok, amik igazán megfűszerezik az élményt. A Távolűrnél pedig tényleg káprázatosra sikeredtek ezek a rajzok.

Ami talán az egyetlen nagyobb negatívum, hogy mindössze két karaktert szerettem meg igazán, a többi valahogy nem került közel a szívemhez. Ezt mondjuk már azért sem róhatom fel a képregénynek, mert nagyjából 5-10 közé tehető azon szereplők száma, akit jobban kiemelnek, aki egyáltalán megnevezésre kerül. Nemigen találkoztam olyan figurával, akit teljes szívemből megvetnék, s bár megismerkedhetünk kötekedő és direkt módon bosszantóra megírt karakterekkel a Távolűrben, de valamilyen szempontból az összes angatonista érthető motivációval rendelkezett.

Ez nem egy átlagos szuperhős történet, hanem leginkább egy sci-fi sztori. Olyan terminológusokkal találkozunk, mint a Dyson-raj, a mesterséges intelligencia, a csillaghajók, a hologramok és még sorolhatnánk. Csak visszhangozni tudom azt, amit már rengeteg külföldi blog is tükröz: az utóbbi évek egyik legjobb képregényével van dolgunk. A Távolűr közel sem hibátlan mű, de még a szőrszálhasogató hozzáállásommal is nehezen találtam benne hibát. Magyar nyelven a Gabo kiadónál találhatjátok meg a művet, ide kattintva. Ezúttal is köszönöm a Gabo kiadónak a kötetet, nagyon jó választás volt részemről.

2024DCDC ComicsGaboJo MulleinKépregénySci-fiSzuperhősZöld Lámpás

Képek forrása: DC Comics,Gabo

Még nem érkezett hozzászólás.