Star Wars Jedi: Survivor kritika – Ízig-vérig Star Wars

A Star Wars Jedi: Survivor nem csak az utóbbi évek legjobb Star Wars játéka, de a legjobb Csillagok Háborúja tartalma is egyben

---

A Jedi: Fallen Ordernél azt éreztem, hogy gyakran az orrvérzésig frusztráló hibái ellenére is az elmúlt két évtized legjobb Star Wars játéka. Jómagam úgy ültem be a tévé elé, hogy már akkor sem fogok csalódni, ha a második rész közel olyan jó lesz, mint az első rész, de a Jedi: Survivor az összes lehetséges aspektusában felülmúlja elődjét.

Nem kell szépíteni és nem kell finomítani sem: minden a pénz körül forog. De más Star Wars tartalmakkal ellentétben nem éreztem azt, hogy a Survivort mindössze a profit miatt készítették el, a szubjektivitásomon túllátva is azt kell mondanom, hogy ezt a tartalmat szívvel-lélekkel csinálták. Kritikámban kitérek azokra a pontokra, amik szerintem az elmúlt majd’ húsz év legjobb Star Wars játékává emelik ezt a művet és azokra az elemekre is, amik szerintem nem működtek annyira jól.

A TÖRTÉNET

A Star Warsnak talán a kiterjesztett, végeláthatatlan univerzum a legjobb pontja. Bármilyen tartalmat is fogyaszt az ember, legtöbbször azért teszi, hogy elmeneküljön egy picit a hétköznapok sérelmeitől, az egyre elhatalmasodó stressztől és erre talán a legcélszerűbb egy lakható bolygókkal tarkított Galaxis. A szinte végtelen mérete révén szó szerint bármilyen irányba folytathatták a Fallen: Ordert és bárki tippelte is meg az új játék sztoriját, az annyira közel volt a valósághoz, mint Coruscant az Ismeretlen Régiókhoz.

Természetesen voltak kikövetkeztethető dolgok. Már jóval a megjelenés előtt tudtuk, hogy egy idősebb Cal Kestist kapunk, így a játékban tanúsított érettsége és az Erőben való nagyobb jártassága nem lepett meg túlságosan minket. Mivel YE 9-ben játszódik a történet és egy rakoncátlankodó, lassan galaxis szerte ismert Jedi áll a történet középpontjában, ezért adta magát, hogy Vader ismét fel fog bukkanni, és ha a Sötét Nagyúr megjelenik, akkor gyakran a Kaszással kézen fogva teszi azt. A Cal és Merrin közti szerelmi szálra is gyanakodhattunk a Fallen Order után, főleg, hogy Kestist már lassan egy évtizede nem köti a teljesen felszámolt és porig alázott Jedi Rend dogmája.

A történet rengeteg meglepetéssel szolgál. Már szinte az elején kiderül, hogy a Kilencedik Nővér túlélte a zuhanást és bosszúszomjasan ránk támad. Kicsivel később szembesülünk azzal, hogy Cere Junda mestere, Eno Cordova él és virul, azok után, hogy az előző játékban csak a múlt lenyomatai és holocronok formájában ismerhettük meg őt. Túl nagy csavarok nincsenek a történetben, de több karakterről is kiderül, hogy Erő-használó, Vader pedig ha nem is annyira félelmetesen lépett fel, mint az előző játék végén, de azért ismét megmutatta, hogy ki is a Sötét Nagyúr a háznál.

A történet egyik mozgatórugója a Tanalorr utáni kutatás. Természetesen nem lesz egyszerű a dolgunk, a múlt és jelen antagonistái egyaránt kereszteznek minket, mivel ők is maguknak akarják a majdhogynem megközelíthetetlen bolygót. A sztori teljesen lineáris és néhány kikacsintást leszámítva egy szálon mozog és a címéhez hűen a Jediség mibenlétét igyekszik taglalni. Míg Cal és ellenségei nagy erőkkel keresik Tanalorrt, addig Cere Junda próbálja menteni a menthetőt és újjápíteni a régi Jedi Rendet.

Az Obi-Wan Kenobi sorozatban említett Titkos Ösvény egyik igencsak hasznos tagjává válik, de ahogy arra számítani lehetett, spicli van a csapatban és a Jedhán tartózkodó Jediket felnyomja a Birodalomnál. Cordovát megöli a legújabb karakter, Bode, Cere pedig egy epikus összecsapásban a tüdősípolásig izzasztja Vadert. A Sötét Nagyúr majdnem életét veszti, de Cere elvéti az utolsó csapást és Vader keresztüldöfi mellkasát a fénykardjával.

Az, ahogy Cere Junda néhány másodpercig mozdulatlanul áll, miközben Vader botladozva elsétál, minden idők egyik legemlékezetesebb Star Wars pillanatává fogja kinőni magát, ebben egészen biztos vagyok. Bár erre már a játék korai szakaszában is mutatott hajlamot, de Cal a tragédia során végérvényesen a Sötét Oldal felé sodródik, megérintve, megízlelve és befogadva azt. Cere és a holocronok pusztulása igencsak szimbolikus hatással bír, a Jedi Rend újjáépítéséhez fűzött remények és Cal lovagsága is végérvényesen megszűnik.

Bode először egy unalmas, jetpackes fickónak tűnt, egyáltalán nem értettem, hogy miért erőltetik az arcunkba őt, bár elvenni semmit nem vett az élményből, a játék háromnegyedéig sokat nem is adott hozzá a sztorihoz. Végül egy igencsak érzelmes csavarral kiderül, hogy Bode mindvégig egy hajdani Jedi és egyben áruló is volt, ő az, aki miatt a két Jedi mesternek, valamint a tudástárnak is pusztulnia kellett. Sok helyen olvastam, hogy nem értették Bode karakterét és egysíkúnak találták, ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Egy pompás karakterívvel rendelkező szereplőről beszélünk, akihez szerintem a játék egyik legjobb idézete is fűződik. Amikor Cal közli vele, hogy Bode egy szörnyeteg, akkor a férfi csak ennyivel válaszol: Csak egy apa vagyok. Ez csodálatosan reprezentálja az apaság mibenlétét, hogy egy a gyerekét védő férfi a végletekig képes elmenni, átgázolva mindenen és mindenkin, ahhoz, hogy védelmet nyújtson neki. Én félig-meddig megértettem Bode karakterét, kissé forrófejű volt és nehezen kontrollálta az érzelmeit, de a lánya iránti szeretete nyilvánvalóvá vált. Az Erő lenyomat, mely során halljuk a fájdalmasan-csodálatos éneklését Katával, a kislányával, olyan szinten szíven ütött, hogy még a Zsivány Egyes vagy az Andor sem váltott ki ilyen érzelmeket belőlem, pedig az a két mű a Star Wars magasiskolája.

Persze bizonyos szemszögből nézve Bode valóban egy szörnyeteg volt. Közte és Cal között már-már testvéri kapcsolat alakult ki, a játék során többször is legjobb barátjaként utalt a Jedire. Így az árulása még inkább fájdalmasnak tűnt, de nemigen tehetett mást. Kötve volt a keze a kislánya miatt, önerőből kiszabadítani semmiképp se tudta volna és nem kockáztathatott, mint anno a feleségével.

De nem csak Bode volt összetett karakter, Calt is kellő szakértelemmel és odafigyeléssel rétegelték, az írók összes vele kapcsolatos döntése helyénvalónak bizonyult. Bár már az előző részben is kedvelhető figura volt, a Jedi: Survivorban lopta igazán a szívembe magát, nemcsak a vállasabb, erőteljesebb kiállásában lett férfi, hanem a döntéseiben, a hozzáállásában is fejlődést tanúsított. A Merrinnel kapcsolatos szerelmi szála várható volt és jól kivitelezett, az Éjnővér lány amúgy is közönségkedvenccé nőtte ki magát a tartalmat ismerők körében.

Dagan Gera motivációi is érthetőek voltak valamennyire, úgy érezte, hogy hátba szúrta őt a családjának tekintett Jedi Rend és legjobb barátja, Santari is. Utóbbi okozta nála leginkább a Sötét Oldalra való sodródást, hiszen elárulva érezte magát az általa leginkább szeretett embertől.

JÁTÉKMENET

Nem csupán a főszereplő, de a játékmenet is fejlődött szinte minden lehetséges módon. A bosszantó puzzleket eltávolították (úgy értem maradt belőlük bőven, de nem idegesítőek), a térkép messziről sem tökéletes, de tűrhetőbb lett, a karakterünk mobilitása pedig elképesztő. A játék még az előzőnél is jóval nyíltabb teret biztosít nekünk és bár viszonylag egysíkúak a bolygók, de szinte minden bejárható, végeláthatatlan számú gyűjthető dologgal színesítve a környezetet.

A harcrendszer sokkal összetettebb, mint a Fallen Order esetében, öt különböző fénykardstílus közül választhatunk: a már jól ismert egykezes formán kívül, a Darth Maul által használt duplapengés fénykarddal is darálhatunk, de Ahsokához hasonlóan két különböző, egykezes fénykarddal is apríthatjuk az élő és élettelen ellenfeleket egyaránt. A Kylo Rennél is látott keresztvasas fénykard nehéznek érződik használat közben, de annál súlyosabban csapkodjuk vele ellenségünket és a már régóta beharangozott fénykard-pisztoly kombináció is rendelkezésünkre áll, a játék későbbi szakaszában. Számomra a duplapengés forma volt a legmegfelelőbb, de ez is az ember személyiségéhez igazodik, bőven van miből választani.

A képességfa ezúttal jóval hasznosabb és összetettebb, mint a Fallen Ordernél és elhasználásuk után egy minimális költség befektetése után bármikor újra eloszthatóak. Míg az előző játéknál 33 képesség közül választhattunk, addig a Survivornál nem kevesebb, mint 75 különböző fejlesztés áll rendelkezésünkre. Ezeket nem részletezném túlságosan, mindegyik fénykardstílushoz, a túléléshez és az Erőképességekhez egyaránt tartozik képességfa és a tanulás továbbra is a különböző meditációs pontokon történik.

A Mantis ezúttal jobban pozícionált, könnyen megközelíthető, bár szerintem kevés az a mazochista szellemű ember, aki gyalogszerrel szeretné megtenni a nagy távolságokat, mikor a gyorsutazás lehetősége is fennáll.

Kisebb és nagyobb bejárható területtel rendelkező bolygók állnak rendelkezésünkre, mindegyik különböző ellenfelekkel, faunával. Kicsit csalódott voltam a Coruscanttal kapcsolatosan, de kárpótolt érte pl. a Koboh, ami akkora, hogy akár külön játékként is felfoghatjuk. Több meglovagolható élőlény áll rendelkezésünkre, akár még repülhetünk is!

Cal kalandját megannyi ellenség keresztezi, az ismétlődő, monoton ellenfelekre csak az panaszkodhat, aki még csak a borítóját sem látta soha a játéknak. Rengeteg féle és fajta ellenlábasba botlunk, az inkább komikus, mint bármilyen veszélyt jelentő B1-es droidoktól egészen az ikonikus rancorig. Rengeteg boss próbálja megkeseríteni és egyben felpezsdíteni utunkat, annál is több egyedi képességgel felvértezve.

A legnehezebb boss fight számomra mindenképp a Bode elleni volt, bár a második legnehezebb fokon játszottam, vissza kellett vennem a nehézséget szinte a minimumig. Vicces módon először Ricktől, a karbantartótól megijedtem, már szinte vártam, hogy ez egy belsős poén lesz és egy ütésből elküld minket egyesülni az Erővel, de végül tényleg csak egy vicces adalék volt, abból talán a legjobb. De vigyázat: még a leggyengébb ellenfelek is megkeseríthetik a játékos életét, ha nem szentel kellő odafigyelést nekik.

A JÁTÉK HIBÁI

Hiába az egyik legjobb Star Wars játék a piacon, azért a Jedi: Survivor is szembeötlő hibákkal operál. Rayvis még csak meg sem izzad, mégis feladja az ellenünk folytatott harcot, pedig egy Gen’Dai, aki szinte a végtelenségig képes túlélni majdhogynem bármilyen ellene elkövetett atrocitást. Kissé csalódottan győztem le végül és adtam neki “harcoshoz méltó halált”. Ugyanezt éreztem a Dagan Gera elleni harmadik harc során is, míg a Köztársaság Fénykorának egyik utolsó életben maradt Jedije dominált végig a harc során, a végén viszonylag könnyűszerrel végeztünk vele.

Na meg persze szükség volt itt is egy álcázós jelenetre, amikor az egyik protagonista – itt szó szerint Cal – egy magasrangú tiszt ruháját felöltve, senkinek a gyanúját fel nem kelti. Ezzel nem is lenne probléma, de Bode kislánya, Kata felismeri az oldalán függő fénykardot, ami már a Tisztogatás előtt sem volt a legmegszokottabb látvány, még a rabszolga Anakin is egyből kiszúrta, hogy a fénykard viselője mindenképp egy Jedi lehet.

Bár a különböző küldetésekre elkísér általában valaki, aki szinte a teljes szekvencia alatt nemigen segít nekünk, de végül az utolsó pillanatban megmenti a napot. Nem egy teljesen rossz dolog ez, hiszen így van esélyünk egyedül érvényesülni és megmarad a játék kellő nehézségi foka, de mégis egy kicsit erőltetettnek tűnik. A Merrines szál a Jedhán volt talán a legjobb módja a szövetséges implementálásának, nekem messzemenőleg a kedvenc fejezetem az volt.

Az optimalizáció szörnyű! Én nem PC-n, hanem Playstation 5-ön játszottam ki a játékot, de valami hihetetlen FPS droppok közepette, szerintem több helyen még a beígért 60 FPS fele sem valósult meg, pedig a grafika helyett inkább a magasabb FPS-t priorizáltam. Annyit azért a játék margójára írok, hogy egyszer sem futottam gamechanger bugba, ami miatt vissza kellett volna töltenem bármilyen küldetést és bár a boss fightoknál ugráló FPS valamennyire beleszólt az élménybe, tönkre nem tette azt.

A Köztársaság FénykoraCal KestisDarth VaderEA GamesJedi: Fallen OrderLucasfilmPlaystation 5Star WarsStar Wars Jedi: Survivor

Képek forrása: EA Games

Még nem érkezett hozzászólás.