Hirdetés
1987-ben egy újabb rémisztő szörnyeteg került a popkultúrába
2024. 08. 20. 14:13
Hirdetés
Mivel korábban felidéztük az eddig megjelent Alien-filmeket, ezért most sort kerítünk a másik félelmetes idegenre a franchise-ban, méghozzá a Predatorra, vagyis a Ragadozóra. Az első alkotás 1987-ben jelent meg Arnold Schwarzenegger főszereplésével, amely kimagasló sikert aratott és azóta további négy epizód készült az univerzumhoz, viszont ezek nagy része ugyan olyan megosztó lett, mint a legutóbbi Alien-mozik. Szóval nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a földönkívüliek világa sosem tudja kielégíteni a legtöbb néző igényeit.
Azonban ez a kezdetekben nem így volt, hiszen a '87-es Predator - magyar címén a Ragadozó - egy újabb pazar húzás volt akkoriban és nagy sikert tudhat a magáénak még mind a napig. Az előbb említett részek mellett számos videójáték, könyv, illetve képregény készült a franchise-hoz. A visszatekintést megjelenési sorrend szerint fogjuk megtenni, így ma az első Predator-film kerül górcső alá.
A történet szerint egy különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült katonák, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok vagy a fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdnem késő. A láthatatlan teremtmény sorra végez áldozataival, de nem a bosszú hajtja, hanem a puszta vadászszenvedély.
A film sikeréhez nagy eséllyel az is hozzájárult, hogy neves színészeket sikerült szerződtetni az alkotáshoz. Ilyen volt például Arnold Schwarzenegger, a néhai Carl Weathers és Shane Black. A karaktereket pazarul formálták meg a színészek és külön dicséretet érdemel, hogy mindenkit egyedire tudtak megírni és, hogy mindegyik figura egyedi személyiségjegyekkel rendelkezik.
A Predator fő arca értelemszerűen Arnold Schwarzenegger volt, aki addigra már mondhatni ismert és befutott színész volt, mivel a '80-as évek akciófilmjeinek ő volt az egyik oszlopos tagja. Itt is hozta a szokásos formáját és tökéletes választás volt a főszerepre. Duzzadt az erőtől - ahogy ez az események során el is hangzott -, és a legtöbb izomcsoportját szemügyre is vehettük a jól bevált módszerrel, amikor ráközelítenek az izmaira, például a bicepszére. Ezek a kis apró jelenetek pedig még jobban visszaadják az ebben az időben bemutatott akciómozik hangulatát. Viszont a Predator nemcsak akcióból állt...
Szó sincs arról, hogy olyan rémisztő lenne, mint az Alien-filmek, azonban tartalmazott egy-két ijesztőbb pillanatot, de ettől sem fogjuk telenyomni a gatyánkat. Emellett sci-fi elemekkel is találkozhattunk és ennek egyvelege hozta világra a fantasztikus első Ragadozót.
Az akciójelenetek nagyon szépen lettek megkoreografálva, voltak benne véres és kőkemény pillanatok, a karakterek pedig a jól megszokott formájukat hozták: folyton beszólnak egymásnak, viszont emellett testvérként tekintenek a másikra. Persze akadt egy-két katona, aki ezt nem így gondolta vagy éppen nem szimpatizált az egyik szereplővel, gondoljunk csak Dillonra és Macre.
A helyszínválasztás is jól sült el, hiszen egy dzsungelben szedi az áldozatait a ragadozó, ami eléggé ideális hely a számára, nem úgy, mint egy város a későbbiekben... Számomra ezért is volt jó film az Antal Nimród által dirigált Ragadozók, de erről majd később.
A zene pazar lett, amit Alan Silvestrinek köszönhetünk és olyan ikonikussá vált, hogyha megszólal, akkor a legtöbb ember azonnal felismeri, hogy miről is van szó. Továbbá a párbeszédek is kiválóak és igazi akciófilmhez méltóak.
És akkor beszéljünk a Predatorról, aki a film antagonistája és '87 óta a popkultúra szerves részévé vált. Az idegen egy távoli bolygóról származik és vadászni érkezett a Földre. Ebben az alkotásban csak egyet láthattunk belőle, de később kiderült, hogy többen is vannak, illetve bővítették a kultúrájukat, a vallásukat és számos értékes információt adtak hozzá a lényekhez. A filmekben sosem nevezik meg őket rendesen, de más forrásokban Yautja és Hishként is hivatkoznak rájuk. Továbbá az is hamar kiderült, hogy értelmes földönkívüliekről van szó, nem úgy, mint a Xenomorphok esetében - egyébként ők gyökeresen összekapcsolódnak egymással. Csodálatosan és egyben hátborzongatóan alkották meg a lényeket és biztos, hogy nem szeretnénk találkozni velük, főleg, ha fegyver van nálunk.
Hirdetés
AkcióAlienArnold SchwarzeneggerCarl WeathersFilmek 1987HorrorKultfilmekPredatorRagadozóSci-fiShane Black
Képek forrása: Disney+
Még nem érkezett hozzászólás.
Hirdetés