Lenyűgöző - Dűne: Második rész kritika

A filmtörténelem legújabb drágaköve, amit sosem fogunk elfelejteni.

2024. 03. 19. 00:00

Megosztás

Hirdetés

Frank Herbert remekművét, A Dűnét mára már szinte mindenki ismeri, köszönhetően a 2021-ben bemutatott fantasztikus adaptációnak, amit nem más, mint a sci-fi műfaj egyik legjobb rendezője dirigált: Dennis Villeneuve. A sikert és a pazar fogadtatást követően nem volt kérdés, hogy érkezni fog a folytatás - sőt még egy harmadik rész is el fog készülni -, amely még az első részt is túlszárnyalta és sokáig a legjobban értékelt film volt az IMDB weboldalán, jelenleg pedig 8.9-es pontozást tudhat magáénak. Korábban már készült egy spoilermentes kritikánk, viszont erről az alkotásról nem lehet eleget beszélni és a mai nap SPOILERESEK IS LESZÜNK...

A történet dióhéjban annyi, hogy a távoli jövőben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást. A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides-családot, De Paul Atreides herceg megmenekült és a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival. Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket és döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét. Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.

Már az első rész is rengeteg ismert színészt tudhatott a soraiban, azonban az általuk megformált karakterek nagyrésze életét vesztette az események során, a Harkonnenek ellenni harcban. Viszont a kanadai filmrendező úgy gondolta, hogy ez nem volt elég és még több feltörekvő és tehetséges nevet szerződtetnek le. Ilyen például Austin Butler, mint Feyd-Rautha, Florence Pugh, mint Irulan hercegnő, Christopher Walken, mint IV. Shaddam császár és még Anya Taylor-Joy is feltűnik pár másodpercre Paul húgaként, Alia Atreides személyében. Természetesen a filmben visszatért Timothée Chalamet, Zendaya, Rebecca Ferguson, Josh Brolin, Dave Bautista, Stellan Skarsgard és Javier Bardem is egyaránt.

A Dűne: Második részről bátran lehet azt állítani, hogy több kategóriában is esélyes a következő Oscar-díjátadón és ez főként a színészekre igaz - de a vizuális effektusok és még sok másban is előkelő pozíciót foglalhat el. Elsősorban említsük meg a főszereplőt, Timothée Chalamét, aki Paul Atreidest formálta meg és még egy filmben biztosan látható lesz. Számomra Chalamet egy merész választás volt az első résznél, hiszen nem gondoltam volna, hogy képes lesz elvinni a hátán egy univerzumot, azonban ez már akkor megcáfolódott és a második felvonásban még jobban megerősítette bennem azt, hogy nem is lehetett volna jobb embert találni eme szerepre. Elképesztő, hogy milyen karakterfejlődésen megy keresztül a két film eseményei során, ahol először egy félénk és még tapasztalatlan fiút láthatunk, majd pedig odáig jut el, hogy a Tisztelendő Anyán használja képességét, sőt még a Császárt is térdre kényszeríti. Valószínűleg a franchise legikonikusabb pillanatai közé fognak ezek a jelenetek tartozni, hiszen valóban csodálatos volt, de nem mellesleg Chalamet alakítása, ami igazán dicséretet érdemel. Egy fantasztikus utat járt be az eddigi művek során, amely egy rendkívül emlékezetes szereplőt adott hozzá a filmtörténelemhez és, aki ha háborúba hív, azonnal igent mondunk neki, mivel a színész lenyűgöző orgánumával és alakításával pazar beszédeket képes mondani - néhol már rázza az embert a hideg, amikor Paul a fremenekhez szól. Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha a 97. Oscar-gálán megnyerné a legjobb férfi főszereplőnek jár aranyszobrocskát.

És, ha ez nem lenne elég, az ifjú Atreides megtanulja irányítani a homokférgeket - sőt egyből a legnagyobbat szemeli ki magának -, amelyeken "lovagol" és így könnyebbé tehető az utazás, de még a harcok során is nagy segítségnek bizonyulnak az Arrakis jellegzetes élőlényei. Az állatok nemcsak ebből a szempontból kaptak fontos szerepet, hanem a vérük is kulcsfontosságú. Ennek a felhasználásával vált Lady Jessica Tisztelendő Anyává, aki eddig is tudott zavarba ejtően viselkedni, de miután elfogyasztotta az italt, még inkább jellemző volt rá ez a viselkedés. Olyannyira, hogy a hasában lévő gyermekével is beszélt, amelynek során féltek tőle a fremenek és ránézni is alig mertek. Tudni illik az Élet Vízéről, hogy a férfiak nem élik túl, ha isznak belőle, viszont Paul Atreidesnek sikerült. Ezt az anyja "erőltette" rá, mivel így még jobban kinyílik a szeme és több mindent lát, ha belekortyol a homokférgekből kiszívott vérbe. Ez a történés még többet hozzáadott Paulhoz, akinek eddig is varázslatos és lenyűgöző az eddig megtett útja, de itt bizonyosodott be az, hogy tényleg ő a Messiás, akit oly sok évszázad és évezred óta vártak a fremenek, amit a Bene Gesserit terjesztett el a köreikben és ez több konfliktust eredményezett az északi és déli népek között.

Ilyen például a Zendaya által megformált Chani is, aki egyáltalán nem hisz a Lisan al-Gaibban és csak egy buta propagandának tartja. Ebből következik az, hogy iszonyatosan félti szerelmét, Pault és a sok jel után sem képes hinni az egészben. Chani egyébként sokkal nagyobb szerepet kapott, mint az előző részben, viszont néhol talán túl sokat is. Hiába egy lázadó típus, aki hallani sem akarna a Mahdiról, egyes jeleneteknél túl lett tolva a karakter, például a film végén, amikor mindenki behódol Paulnak, még a Császár is, de ő nem képes térdre borulni és inkább elmegy a helyszínről. Valamilyen szinten meglehet érteni Chanit, hiszen Paul kijelenti ez előtt kicsivel, hogy feleségül veszi a IV. Shaddam császár lányát, Irulan hercegnőt. Ennek nyilván megvan a maga oka és döntését egyáltalán nem a vágyai vagy az érzései vezérlik, mert Paul mindig is Chanit fogja szeretni.

A filmben nagyon jó volt látni az új és a visszatérő mellékszereplőket is, akik között újfent akad olyan, kik teljes joggal megérdemelnék az Oscar-díjat. A két legkiemelkedőbb egyértelműen az Austin Butler által megformált Feyd-Rautha Harkonnen és Javier Bardem karaktere, Stilgar. Utóbbit nagy eséllyel sokan megkedvelték és mondhatni ő a film fő humorforrása, mivel Paul minden egyes mozdulatára az a válasza, hogy: Lissa al-Gaib. Egyszerűen fantasztikus ez a figura és Javier Bardem fremennek született. Ami pedig Feyd-Rauthát illeti, ő Vladimir Harkonnen báró unokaöccse és egyben egy kegyetlen gyilkológép, aki nem ismer határokat. Félelmetes a jelenléte és néha hidegrázós pillanatokat képes okozni, például, amikor hidegvérrel elvágja szolgái torkát, mert ő "csak kipróbálta új pengéjét". A Harkonnenek már önmagukban sem igazán bizalomgerjesztőek, de Feyd-Rautha még jobban rátett egy lapáttal. Hozzá kapcsolódik egy fontos esemény, hiszen a fináléban megküzd Paul Atreidesszel egy kitűnően megkoreografált összecsapás során, amit végül a Mahdi nyer kisebb-nagyobb sérülésekkel.

Javier Bardemen és Austin Butleren kívűl természetesen még említést érdemel Rebecca Ferguson, aki továbbra is hibátlan Lady Jessica és egyben Paul édesanyja szerepében és ő is szintén nagy fejlődésen megy keresztül, mivel Tisztelendő Anya válik belőle, ahogy fentebb is említettem. Továbbá Dave Bautista Glossu Rabbanja mellett se menjünk el szó nélkül, mivel pazar alakítást tett le ő is az asztalra, pedig alig kapott játékidőt. Családi viszályt is megfigyelhetünk vele kapcsolatban, hiszen Feyd-Rautha veszi át az irányítást helyette az Arrakison és még megküzd Gurney Halleckkel, aki végez vele, ezzel együtt pedig sikeresen bosszút állt Josh Brolin karaktere, aki nagyon vágyott már erre.

Ahogy az első rész, úgy a második is bődületesen sok fordulatot tartalmazott, amelyek nagyrészétől leesett az állunk, főleg, ha nem olvastuk a könyveket. A legnagyobb talán az volt, amikor kiderült, hogy Lady Jessica Vladimir Harkonnen báró lánya, tehát Paulnak ő a nagyapja és egyben ő is egy Harkonnen, akárcsak az anyja. Ez feltételezhetően okozhat még konfliktust a jövőben, hiszen így is úgy is fent maradnak a könyörtelen Harkonnenek, azonban most a "jobb fajta" van jelen. A Harkonnen-ház főbb tagja mind meghaltak a film során, a báró, Feyd-Rautha és Glossu Rabban is. A másik nagy csavar, hogy az Atreides-ház atombombákkal rendelkezik, amelyek az Arrakison voltak elrejtve egészen idáig. A fináléban látott konfliktust követően ez nagy hasznára lehet a fremeneknek és a behódolt népnek a többi házzal szemben, akik hadat üzentek a Messiásnak és így elkezdődött a Szentháború.

Továbbá a lélegzetelállító látvány sem maradhatott el, amely eszméletlen. Órákig lehetne beszélni arról, hogy mennyire fantasztikus az, amit látvány alatt értünk, legyenek azok a gigászi méretű járművek, a csodálatos díszletek és jelmezek, a káprázatos tájak és az élővilág, szinte minden apró kis részletet fel lehetne sorolni. A zenéről pedig ugyanez mondható el. Hans Zimmer nem egyszer bizonyította, hogy mesteri szinten végzi munkáját, de a Dűne zenéjével még önmagát is túlteljesítette és megalkotott egy olyan filmzenét, amit ha meghallunk fel fogunk ismerni és, amit szívesen hallgatunk a hétköznapokban is, akárcsak egy Star Wars, Jurassic Park vagy egy Indiana Jones témát.