Avatár – Az utolsó léghajlító 1. évad - Spoilermentes kritika

Milyen lett a hűn és méltán szeretett Avatár Netflixes adaptációja?

2024. 03. 02. 00:00

Avatár – Az utolsó léghajlító 1. évad - Spoilermentes kritika

Megosztás

Hirdetés

Körbetekintve a mozgóképes tartalmak között ritkán találunk olyan konszenzusra, mint amit az Avatár – Aang legendája rajzfilm övez: a Nickelodeonon bemutatott sorozat ugyanis az egyik legjobbnak titulált mű úgy a rajongók, mint a kritikusok körében. Ismerve a múltbéli polkorrekt hozzáállást és az adaptációk (pl. The Witcher) színvonalát, nem szavaztam túl sok jót az Avatárnak, amikor azt néhány éve beharangozták. Az lassan felszínre bukkanó képek és előzetesek alapján már a tavalyi év második felében kirajzolódni látszott, hogy ha több nem is, de elégséges lesz az adaptáció minősége, és hogy mennyire sikerült képernyőre vinni a sokak által becsben tartott animációs sorozatot, arra nagyjából spoilermentesen ki is térek az alábbi cikkben.

Milyen egy jó adaptáció?

A címben megfogalmazott kérdésre megannyi választ találunk az interneten. Egyesek az eredeti műhöz való teljes hűséget várják el, mások a kiegészített vagy a bizonyos mértékben megcsonkított adaptációkat is elfogadják. A Harry Potter filmek és könyvek közötti különbségek például végeláthatatlan mennyiségűek, hónapokig lehetne beszélni az alapjaiban megváltoztatott vagy éppen kihagyott karakterekről, történetszálakról, de a nap végén mégis beismernénk, hogy ha nem túl sok területen, de néhol felülkerekedik a Kis Túlélő mozgóképes kalandja, a szeretett (általam is megannyiszor elolvasott) regényeken.

A tavaly bemutatott Twisted Metal egy tökéletes példa arra, hogy a semmiből is lehet várat építeni, ha gondos kezekbe kerül a forgatókönyv és megfelelő színészeket castingolnak, ugyanis a játékokban látott TW alaptörténete kisebb túlzással egy a5-ös lapra felférne. A megtépázott Harry Potter film azonban egy kiváló adaptáció lett, a hasonlóan kigyomlált A Gyűrűk Ura is, a kiegészített és kiszínezett Twisted Metal úgyszintén, még akkor is, ha nem bizonyultak 100%-ig hűnek az alapműhöz. De mi a helyzet az Avatárral?

A casting felemásra sikeredett

Emlékeztek még a 2010-es, Az utolsó léghajlító c. filmre? Remélhetőleg ti szerencsésebbek vagytok és teljesen kitöröltétek az emlékezetetekből. A mozifilm összes kvalitását egy kezemen megszámolhatnám, még akkor is, ha 2-3 ujjamtól önként megszabadulnék. Katasztrófális casting, említésre sem méltó történetvezetés, az effektek néhol működtek, néhol nem, kár is tovább ecsetelni. Így nem csoda, hogy fenntartásokkal ültem le a Netflixes adaptáció elé, de az előzetes félelmem teljes mértékben alaptalannak bizonyult: egy várakozáson felüli minőséggel rendelkező feldolgozásának lettem fül- és szemtanúja.

A legszuperebb talán az egészben, hogy az élőszereplős Avatár többször is magával hozza a rajzolt alapmű hangulatát. A karakterek szerethetőek, a látványvilágra csak az panaszkodhat, aki hegesztő sisakon keresztül nézte a sorozatot, és nagyrészt a történetszálakatat is tiszteletben tartották. Fontos kiemelni, hogy valóban csak "nagyrészt", ugyanis Bumi karaktere példának egy az egyben az inverze az animációbelinek és Aang képzése sem a terv szerint alakult. Katara központi karakterből egy sablonos és viszonylag haszontalan szereplővé degradálódott. Ehhez közrejátszhatott Kiawentiio Tarbell gyenge játéka, ő lógott ki a leginkább a sorból és ő bizonyult messze a leggyengébb láncszemnek. Az arca aranyos és ha nagyon hunyorítok belelátom Katarát, de a játékán még bőven van mit csiszolni. Feltehetően fognak is majd, én még nem temetném a kisasszony karrierjét, több kezdő színész is meglepett engem egy második vagy harmadik próbálkozásnál.

Gordon Cormier ha nem is frappánsan, de jól hozta Aangot, a készítők azonban néha olyan mimikákat erőltettek szerencsétlen gyerkőcre, ami tükrözni próbálta az animációs sorozatban látott arckifejezéseket. Mondanom sem kell, hogy csúfos vereséget szenvedtek ezen a téren, ez egy élőszereplős adaptáció, amely képtelen visszaadni az animés jellegű rajzolással bemutatott bohókás hangulatot. A többi színész hozta a kötelezőt, bár az Elizabeth Yu által életrekeltett Azula egyáltalán nem tűnt sem gonosznak, sem fenyegetőnek és a barátnőit (Ty Lee, Mai) alakító színésznők pontosan annyira hasonlítottak az általuk megformálni próbált karakterekre, amennyire Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito egymásra az Ikrekben.

Ian Ousley első pillantásra brutálisan rossz választásnak tűnt Sokka szerepére, de ő volt a második legnagyobb pozitív csalódás a castingokat tekintve,szinte az összes valóban vicces humoros jelenet hozzá kötődik. Sokszor úgy tűnik, mintha már eredetileg is Daniel Dae Kimre szabták volna Ozai szerepét, példaértékű karizmával rendelkezik, a teste pedig még 55 évesen is olyan, hogy nők millió sóhajthattak fel a sorozat nézésekor. De aki a legnagyobbat alakított, s a legkisebb túlzás nélkül beárnyékolva a többi művészt, az Dallas James Liu, a srác maga a megtestesült Zuko és ezt a készítők is láthatták, ugyanis seperc alatt átvette a stafétát, megkockáztatom, hogy inkább ő bizonyult központi szereplőnek, mint a Cormier által képernyőre vitt Aang. Érzelmek egész tárházát mutatta fel, még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy talán még jobban is megélem az antihős tragédiáját, mint anno az animációs film esetén.

Paul Sun-Hyung Lee mint minden egyes munkájában, itt is kizárólag csak a kötelezőt teszi az asztalra, remélem a következő évadban azért próbál valóban ott lenni a képernyőn, mert ezúttal nem egy felejthető Star Wars karaktert alakít, hanem minden idők egyik legbölcsebb, leghumorosabb és legszerethetőbb szereplőjét. A lengyel-kínai génekkel megáldott Maria Zhang pedig olyan gyönyörű Sukiként, hogy a fél internet erről beszél és lehetetlen bárkit is ezért hibáztatni.

Mennyire lett sikeres adaptáció az Avatár – Az utolsó léghajlító?

Kár is kertelni: az Avatár – Aang legendája c. sorozatot lehetetlen tökéletesen adaptálni. Bődűletes mennyiségű pénzbe kerülne, a castingot lehetetlen lenne eltalálni, az animációs sorozat hangulatát pedig képtelenség képernyőre vinni. Azt azonban fontos kiemelni, hogy a Netflixes sorozaton meglátszik a próbálkozás, szerény véleményem szerint a készítők mindent beleadtak annak érdekében, hogy legalább részben visszaadják a méltán szeretett és bravúrosan megírt kalandot. Katara, Zhao tábornok és Bumi alapjaiban lettek megváltoztatva, de őket leszámítva a karakterek több esetben közepesen, néha pedig várakozáson felülien lettek átemelve.

Az effektek gyönyörűek, több jelenet egyenesen szemkápráztató, Appa és Momo a végletekig kidolgozott, pedig a két kis "kedvenccel" kapcsolatban könnyen mellélőhettek volna. A történetvezetés hagy kívánnivalót maga után, valószínű, hogy a készítők sem készültek fel arra, hogy népszerű lesz a sorozat, rengeteg puskaport lőttek el már rögtön az első évadban, a későbbi évadokból is átemeltek konkrét szálakat. Én ha nem is tökéletesen, de elégedett vagyok a feldolgozással, azonban muszáj a helyén kezelni az élőszereplős sorozatot. Remélhetőleg már a közeljövőben beharangozzák az Avatár – Az utolsó léghajlító következő évadát, a gyerekszínészek sem lesznek már ennél fiatalabbak és egy 20 éves Aang furcsán mutatna a képernyőn.