A Star Wars eddigi legnagyobb szégyenfoltja

Ez a rész annyit ért, mint annak a bizonyos végterméknek a pofon - Csalódás lett a 4. epizód

---

Már nekifogtam egyszer ennek a cikknek, csak a tajtékzó idegbetegségem miatt inkább egy másik hangvételt szeretnék megütni, az eredeti véleményemet tükrözve. Az első két részt védtem, a harmadik epizódot pedig még szerettem is, de az Acolyte negyedik felvonása után kijelenthetem: ez a sorozat a Lucasfilm egyik legnagyobb szégyenfoltja. Aki unja a sok olvasást, az esetleg megtekintheti ugyanezt videó formájában is az alábbi lejátszóra kattintva:

Pozitívumok

Hogy ne legyen teljes mértékben fröcsögő és negatív az elemzés, először a pozitívumokra szeretnék kitérnék. A képi világ továbbra is nagyon szép, bár közel sem tökéletes. A sminkek és jelmezek elégségesek, továbbá van-egy két easter-egg, ami miatt talán érdemes megnyomni a lejátszás gombot. Fontos a feltételes mód kiemelése, én ugyanis a legnagyobb ellenségemnek se ajánlanám ezen epizód megtekintését.

Most, hogy sikerült másfél mondatban elmondanom az összes előnyét Az akolitus új epizódjának, következzen hát a lavina!

A színészi játék és forgatókönyv teljes hiánya 

A színészi játék harmatgyenge, példának okáért Dafne Keen munkája a legbarátságosabb kifejezéssel élve is minősíthetetlen, nem csodálkoznék, ha a jövőben maximum mosópor reklámokhoz kérnék fel őt, mert a színész szakma szégyene ez a lány.

Dafne még hagyján, de a Vernestra Rwohot alakító Rebecca Henderson sem dicsekedhet a játékával. Nagyjából két arckifejezést váltogat, az enyhén dühöst és a félrepillantó csalódottat. A többi színész sem ezzel a projekttel írja be magát a filmtörténelembe, egyedül I Dzsongdzse játéka várakozáson felüli, de látszólag ő is feszeng a szerepben, mintha nem is értené mibe csöppent bele. Ő mindenképp többet dob a The Acolyte presztízsén, mint a sorozat az övén.

Nehéz azonban a színészeket hibáztatni, amikor sem elképzelés, sem épp kézláb forgatókönyv nincs a háttérben. A történet a legnagyobb jóindulattal is középszerű, többször látunk inkonzisztens jeleneteket. Így például igencsak érdekes, hogy a Rendből kilépett Oshát csak úgy beengedik a Jedi templomba, s bár egykor padawanként szolgált Sol mester alatt, emlékezzünk arra, hogy Mace Windu miként viselkedett Ahsokával, hogy egyszerűen csak polgárként nevezte meg őt. A Jedik nem a jóindulatukról híresek és arról, hogy a Rendet cserben hagyó Jediket csatangolni hagyják a Templom falain belül.

Logikátlan párbeszédek és cselekményszálak

Később láthatunk egy holoasztalos jelenetet, mely nagyban hajaz A sithek bosszújában látotthoz, s megismerhetjük a fiatalabb Homlok Mestert, vagyis Ki-Adi-Mundit. Ránézésre nagyjából a negyvenes éveiben járhat, ami azt jelenti, hogy halálakor kb. 150 éves lehetett, s ezzel bizonyítást nyert az, hogy a cerean faj képviselői is hosszú életűek. Mundi feltesz egy kérdést, miszerint milyen tanítvány az, aki nem ismeri a mesterét? Mundi szerint ez az egész igencsak abszurd, számunkra pedig vicces, hogy az univerzumon belüli karakter is megkérdőjelezi a forgatókönyvíró és a rendező koherenciát nem ismerő döntéseit.

A megbeszélés során karaktereink egy feltételezett szakadár rendről beszélnek, ami egy az egyben ostobaság, gondoljunk csak arra, hogy a Rendből kivált Dooku az Elveszett Húszak egyikeként maradt meg a Jedi Rend emlékezetében, tehát nagyon-nagy port kavart, ha az egyik lovag hipsz-hopsz lelépett. A rendezők vagy a „szakadár” kifejezés jelentésével nem voltak tisztában vagy azt feltételezik, hogy tucatnyi Jedi feltűnés nélkül kiléphet a rendből, hogy egy új csoportot hozzanak létre. Bármelyik is legyen a két opció közül, a forgatókönyvíró befőttesüvegben tárolta az agyát, amikor ezt papírra vetette.

Rwoh mester beleáll Solba, hogy miért nem értesítette a Rendet Mae életben maradásáról és ez nagyjából olyan, mintha Yoda elővette volna Obi-Want Maullal kapcsolatosan. Ha látsz egy lányt lezuhanni, majd egy teljes erődítményt ráomlani, akkor még véletlenül sem gondolsz arra, hogy túlélhette ezt a folyamatot. Így ez a dialógus feleslegesnek és oda nem illőnek bizonyult.

A Rend érdekes módon igen kevés idegen fajt vonultat fel, tehát Leslye Headland nem Star Wars léptékben gondolt a sokszínűségre, hanem a mi standardjaink szerint. Különös látni, hogy több a színesbőrű emberfajba tartozó egyén, mint az idegen faj a messzi-messzi galaxisban.

Történik már valami, de az is csak az eddigiek felrúgására elég

A Jedik végre-valahára tényleg elindulnak Kelnaccának segíteni, kisebb hadsereggel mennek a Khofarra, ami már csak azért sem butaság, mert Mae és Qimir valamennyivel előttük érkezik meg a bolygóra.  A Jedik magukkal visznek egy Bazil nevű nyomkövetőt, ugyanis az élettől és Erőtől pezsegő Khofaron képtelenek érzékelni Kelnaccát, ezért egy szaglászó vízi emlősre van szükségük. Mintha Superman ahelyett, hogy saját erejéből repülne, inkább felülne egy Boeing-ra, hogy megmentsen néhány bajba jutott embert. Vagy a Jediknek nincs az Erőre érzékük, vagy az epizódot jegyző firkásznak az íráshoz és kreativitáshoz.

Ami az epizód legbosszantóbb aspektusa, hogy izomból felrúgták úgy Osha, mint Mae eddig felépített személyiségét. Osha az eddig látott három rész alapján hihetetlenül kötődik a testvéréhez, a második epizódban készakarva futni is hagyja, most azonban Jeditől-Jedihez sétál, megkérve őket, hogy állítsák meg Maet, tehát kevésbé finomabb szavakkal élve, végezzenek vele. Mae pedig hirtelen megfontolásból bokájánál fogva köti fel Qimirt, az eddigi bosszúéhes hozzáállását és céltudatosságát azonnal hátra dobja, hogy feladja magát Kelnaccának. Ilyen nemtörődöm, tákolmány szkriptet soha a büdös életben nem láttam Star Warson belül, pont a negyedik részbe kellett beleerőltetni a karakteridegenséget?!

Mire Mae megérkezik Kelnaccához, az már halott, a Jedik és Osha pedig találkoznak az eddig fantáziátlannak tűnő Sithel, akinek igencsak nőies, már-már kifutómodelles járása van. Feltételezem, hogy a vigyori maszkos vagy Osháék egyik anyja vagy pedig Qimir, bár utóbbinak nemigen lett volna ideje elfutni a túltolt jelmezért, hogy azzal riogassa a Rend tagjait.

A lezárás cliffhanger, abból is az undorítóbb fajta, vicsorink hatásvadász módon eldobja Oshát, majd a Jediket is, s ezt érdemes jól megnézni, hiszen a jelenetet nézve ráeszmélhetünk, hogy ő amúgy rohadtul erős és menő. Remélem mindenki rájött már, hogy ő egy brutális harcos, hiszen dobálja az embereket ide és oda.

Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban

Lezárásképp elmondhatom, hogy rendesen fájdalmas ráeszmélnem arra, hogy semmit sem mozgat meg bennem egy fénykard aktiválása, holott szinte az összes Star Wars produktum során elaléltam a Jedik fegyverének látványakor. Olyannyira rossz volt ez az epizód, hogy még véletlenül sem vagyok kíváncsi a következőre és elképzelni sem merem, hogy ki az a mazochista vadállat, aki ezt a szériát nemcsak nézi, de élvezi is. Továbbá az is felmerül, hogy egy The Acolyte rajongó szintúgy rajong a Star Warsért is, vagy csak lelkesen fogyaszt bárminemű moslékot, amit elé tesznek? Félek, hogy ezutóbbi…

Az akolitusDafne KeenI DzsongdzseLeslye HeadlandLucasfilmStar WarsThe Acolyte

Képek forrása: Lucasfilm

Még nem érkezett hozzászólás.